Orthorexia: a túlzott egészségesség vonzásában

Korunk nagy ellentmondása az, hogy a rohanó világ diktálta tempó következtében egyre több a helytelen életmódot követő ember (egyáltalán lehet azt követni?), és sokan lesznek áldozatai az evészavaroknak: bulimia és anorexia a médiában szinte naponta feltűnő fogalmakká váltak már. Szinte mindenki meg tud nevezni egy-egy sztárt vagy ismert embert, aki ezek valamelyikével küzd, és a nyilvánosság elé is állt már a problémájával. De ezzel együtt növekszik azok száma is, akik természetközelien igyekeznek élni, s megpróbálják kiküszöbölni a nagyipari termelés kínálta élelmiszerek fogyasztását, egészségtudatosan berendezni a hétköznapjaikat, életstílusukat. No, itt van a kutya elásva. Nem is arról van szó, hogy hiszed-e, hogy a bio valóban bio, vagy a szűrt víz sokkal tisztább és élettanilag jobb hatású a szervezetnek és hogy megelőzésként szedsz-e vitaminokat, táplálék-kiegészítőt. Ezek elfogadható dolgok, sőt fontos is rájuk hangsúlyt fektetni. Folyamatosan lehet híreket hallani a legújabb és legdivatosabb diétákról, valamint az ételek egy csoportjának egészségvédő hatásáról. Az egészséges táplálkozás egyre inkább előtérbe helyezett érték, sokan deklarálják ma ezt különböző fórumokon. Az orthorexia nervosa éppen amiatt alakult ki, mert az egészségesnek beállított táplálkozási irányok virágoznak, és az emberek káros anyagoktól való félelme egyre csak nő. Merthogy enni, fogyasztani mindannyiunknak kell, ez adott.

Az orthorexiát újfajta evészavarként tartja számon a lélektan, aminek lényege, hogy az abban szenvedő kizárólag egészségesnek kikiáltott ételeket hajlandó magához venni. Tulajdonképpen függést eredményez, az illető az egészséges táplálék rabja lesz, ez válik élete fő kérdésévé. Ezt a zavart egyébként Bratman írta le elsőként a kilencvenes években, a kifejezés a görög “orthos” (jó, helyes) és az „orexis” (étvágy) szóból származik. Én abszolút nem csodálkozom, hogy ilyen betegség is létrejött, sajnos jól megfér a civilizáció (főként a legutóbbi száz év) kitermelte másik két igen súlyos evészavar - a kóros soványságot eredményező éhezés és a túlzabálás - mellett.

 A betegség kényszeres vonásokkal jár együtt, és sok jellemzőjében hasonló az evészavar más típusaihoz, pl. központi eleme a tökéletességre való törekvés. "S hogy lehetek tökéletes? - gondolhatja egy orthorexiás. - Ha a táplálék is az, amit a testembe juttatok. Semmi más nem megengedhető..." Ám amíg a már említett anorexiában és bulimiában az étel mennyisége a központi kérdés és a fő cél a testsúly csökkentése, addig az orthorexia esetében a minőség, a csak „tiszta” ételek fogyasztása áll a fókuszban. Ha a beteg nem kap egészséges(nek tartott) ételt, koplalni is hajlandó, hogy ne kelljen „tisztátalan”, általa rossz minőségűnek ítélt ételt magához venni. Előfordul, hogy speciális érzelmeket társítanak az ételekhez; „veszélyes” (vagy egyenesen mérgező), „mesterséges”, vagy „egészséges” ételeket különítenek el. Hevesebb érzelmek esetén – legyenek azok pozitívak vagy negatívak – leküzdhetetlen vágyat éreznek az evésre. 

Az orthorexia gyakran ártatlanul indul például abból a vágyból, hogy a táplálkozási szokások megváltoztatásával legyőzzünk egy krónikus betegséget, vagy javítsuk általános közérzetünket, de idővel ez egyre nagyobb szerepet kap, s lassan minden energiát leköthet. Ha magamra gondolok, mert általában minden témában próbálok személyes vonatkozásokat is megosztani, eszembe jut, hogy milyen hamar, szinte egyik percről a másikra tértem át a reformétkezésre, amikor daganatos betegségemet nagyon fiatalon felfedezték. Volt bennem nagy adag düh is, harag a világra, és nem igazán tudott senki meggyőzni arról, hogy nem szándékosan mérgez minket az élelmiszeripar. Bizonyos vonatkozásban erre még mindig gyanakszom, de a gyógyulásom után a szélsőségeket elhagytam, és ami akkor mindennapos szokásom volt, hogy bújom az ételek csomagolását, miben mennyi E-anyag van, már nem csinálom rég. Mivel az ételek beszerzése és elkészítése központi kérdéssé válik, gyakran jön létre szociális izoláció, a barátoktól, rokonoktól való eltávolodás. Az is nagyon jellemző, hogy az illető felsőbbrendűnek érzi magát embertársaival szemben, akik szerinte megesznek minden "szennyet", s ezzel nem fordítanak kellő figyelmet a táplálkozásukra. Idővel egyre szigorúbb lesz az étrendje, egyre több élelmiszercsoport fogyasztásával hagy fel. Néhány évvel ezelőtt kavart nagy port az az eset, amikor egy magyar férfi halálra éheztette a családját (igaz, ő spirituális okokból, ahogy állította). A részletekre nem emlékszem, de nagyjából ezzel egy időben volt egy másik őrület, bizonyos emberek fényevőkké (pránafogyasztókká) lettek, és nem akartak semmilyen szilárd dolgot megenni. Azt állították, hogy elég nekik az az energia, ami a fényből nyernek. Nem olyan rég még Galambos Lajcsit is bűvkörébe vonta ez az irányzat. Hogy egyébként miért mennek bele ilyen szélsőséges dolgokba emberek, az is egy érdekes kérdés.

Az orthorexiában az a legrosszabb, hogy mint nagyon sok más lelki zavarnál, teljesen hiányzik a betegségtudat, a betegek gyakran teljes ítélőképességüket elveszítik. Kényszeresen ragaszkodnak az általuk hitelesnek tartott alapanyag-beszerző helyekhez, bizonyos termelőkhöz, adott termékekhez. A nem megfelelő táplálkozás miatt gyakori az alultápláltság, illetve a kóros vitaminhiány.

A betegség felismerésében a dietetikusoknak kiemelt szerepe van, hiszen gyakran ők azok, akik először találkoznak a beteggel. És persze a családnak is szemet kell szúrnia, ha a fenti viselkedésjegyek valamelyikét tapasztalja egy tagjánál. Egyedül ők vehetik rá a beteget, hogy megfelelő (pszichológiai) segítséget kérjen.

Kérdés: Ismersz-e valakit, akinek a viselkedése hasonló jegyeket mutat? Mit gondolsz, mi lehet az alapja ennek a lelki betegségnek? Mekkora lehet ebben a média szerepe?

*A bejegyzés Papp Ildikó írása alapján készült.