Szánj időt a családodra... ugye megteszed?

Szánj időt a családodra! És persze magadra, a barátaidra, mindazokra, akik igazán fontosak neked. Most azonban legyen mégis a család a fókuszban, jó?
A könyvcím igen találó, mert még csak nem is azt kéri, hogy több időt szánj a számodra jelentős dolgokra és emberekre, hanem hogy egyáltalán vedd a fáradságot értékes időt szánni rájuk. Nem egymás mellett létező, hanem később emlékké olvadó együtt töltött időt.

Olyan könnyű abba a hibába esni, hogy észrevétlenül hagyjuk eltelni a napokat, miközben egy szót sem szólunk azokhoz, akiket szeretünk. Gyakran még azokhoz sem, akikkel egy fedél alatt élünk. Legyen az szülő, házastárs, gyerek, netán idős, ápolásra szoruló szülő. Pedig egyébként lenne rá lehetőség. És még csak meg se tudjuk mondani, miért nem úgy alakítjuk.

Nem túlzottan vagyok oda az ilyen "hamar megmondom, mi lesz a megoldás" típusú módszerekért vagy könyvekért, de ebben a Szánj időt családodra! címűben, el kell ismerni, van fantázia. Rob Parsons tollából származik, aki Nagy Britanniában megalapította a Care for the family nevű szervezetet. 

A céljuk az, hogy a családi életet, illetve a csonka, a sérült gyermekről gondoskodó, vagy valamilyen szempontból kevésbé jól funkcionáló családokat segítsék. Ismeretek átadásával, kurzusokkal, egyéni tanácsadással. Nagy szükség lenne erre hazánkban is. A pillanat törtrésze alatt hullanak szét látszólag egész jól működő családok, és sajnos az is megtörténhet, hogy hosszabb ideig a családi erőszakra sem derül fény (ma is szembe jött velem cikk formájában az a nemrégiben  nagy port kavaró ügy, ami három kiskorú évekig tartó kínzásáról és fizikai bántalmazásáról szólt, ha nem tudod, mire utalok, megtalálod ITT. A vizsgálat lezárult, a vége: senkit nem tettek felelőssé, amiért évekig ezeknél a szülőknél maradhattak a gyerekek.)

Kép:Corey Balazowich

Most evezzünk a gyakorlatias útmutatók vizeire, avagy Parsons úr jó tanácsaihoz, hogy harmonikusabb családi életet élhessünk (ha a könyvet olvasod, számos történetet és konkrét példát mesél, ezért tetszett):

• Teremts időt a családod számára!

Legyen belőle bármilyen kevés, mégis jó, ha rendszeres együttlétre fordítjuk. Az sem baj, ha apró kis rituálékhoz kötődik. Nemcsak a kisebb gyerekek szeretik ezeket, hanem még a nagyobbak arcára is mosolyt csal, és erősíti az összetartozás érzését. És pont ez benne a szép, hogy a családtagok mindegyike érezheti, hogy tartozik valahová. Olyan nagy kincsnek tűnik ez, amiért állami gondozásban felnevelt gyerekek szinte bármit odaadnának. Az átlag család pedig hajlamos eltékozolni az ebben rejlő soha vissza nem térő lehetőséget.

•  Szánj időt a beszélgetésre (is)!

Ugye ismerős, amikor a kicsi gyerekek látszólag semmiségekről képesek órákig is locsogni akár? Az ő kis világukban ezek nagyon fontos dolgok, kapcsolatot teremtenek a környezetükkel, segítik a megismerését,  és tulajdonképpen ekkor válnak igazán társas lényekké. Ha nem találnak értő fülekre, talán örökre elmegy a kedvük a tartalmas beszélgetéstől. Egyébként Parsons is azt mondja, nem kell feltétlen mindig mélyen szántó dolgokról beszélni. Sokszor a mindennapi ügyes-bajos dolgok megosztása is hasznos lehet, mert ez is a kapcsolat egy megnyilvánulása. Például, amikor együtt étkezik a család. (Ez a fontos szokás is kezd kiveszni a családok életéből, főleg ha a csemeték már nem kicsik. Kamaszok ritkán ülnek le szívesen enni az ősökkel.) Van ez a jó magyar szavunk, hogy "kibeszélni" magunkból valamit, ami vonatkozhat bánatra és természetesen örömre is. Ha van kinek, már sok stresszt meg tudunk spórolni. De csak akkor, ha valóban élünk is vele.

• Dicsérd, bátorítsd azokat, akiket szeretsz!

Ez az egyik legfontosabb dolog, amit egy családon belül tenni kell. Meg úgy egyébként is. Szerintem. Persze nem mindig, mert akadnak helyzetek, amikor a szidásnak vagy a negatív érzelmek kifejezésének van ott a helye. Ma valamiért eszembe jutott egy ismerős család. Már jó pár éve nem tartom velük a kapcsolatot, de egy időben gyakran találkoztunk. A kisfiú folyamatos késztetést érzett a köpködésre, de ezért sosem feddték meg a szülei, egy halk ejnye-bejnye is alig hogy elhangzott, és ez azzal járt, hogy a köpés náluk a gyerek részéről elfogadott dolog lett, aki csinálta ezt eleinte nemtetszését kifejezendő, később már bármikor. Nyilván ezért nem jár dicséret (remélem, nem csak én vélekedem így.)
A gyerekek önbecsülésének alapjait a szülők már egész kicsi korban elkezdik lerakni, és ennek része, hogy nem letorkolják őket, hanem pozitív megerősítésekkel jeleznek vissza a felnőttek. S hogy néha milyen fura még felnőtt korban is, ha valaki dicséretet kap, arra jó példa, hogy az egyik csoportomban az egyik szókimondó férfi diákom megjegyezte egyszer: "Átlátok ám én a szitán, kedves Anna, te akkor is megdicséred a diákokat, ha azok tök bénák, mint mi."

• Döntsd el, milyen szülő leszel!

Bármily meglepő, ebben is lehet tudatosan dönteni. Ami jó, ha a szülők következetesen cselekszenek, és dűlőre jutnak, milyen elvek mentén fognak bele a nevelésbe. Gyakran van, hogy az egyik suttyomban megengedi, amit a másik nem, és ebből nagy játszmák alakulhatnak ki a családon belül. Egyszer majd szó lesz a nevelési stílusokról is, alapvetően ez a három létezik: tekintélyelvű, engedékeny és a kettő egyvelege, az irányadó. Mottó: Mondjuk azt, amit gondolunk, és tegyük azt, amit mondunk!

• Szeresd annyira, hogy képes legyél elengedni! 

Ezt nem kell ragozni. Egyik hazai celebünk mesélt arról, hogy kiskamasz lányának a szobájában még mindig ott a bébiőrző, hogy éjjel hallhassa, ha valami gond van. És szinte minden lépéséről tudni akar, többször felhívja nap közben, hol van, mit csinál. A suliba mindig érte megy, és ő is viszi. Elengedni annyi, mint megbízni a másikban, és képessé tenni az önálló, felelősségteljes életre és döntésekre. Nagyon sok család küzd ilyen jellegű problémákkal, ahol a szülők nem engedik el a gyerekeket. És ebből néha nagy érzelmi katasztrófa is lehet.

• A konfliktusokat is szeretettelin kezeld!

A napokban tettem fel egy idézetet a blog Facebook oldalára: "Az igaz szeretet azt jelenti, hogy akkor is gondoskodsz a másikról, ha mérges vagy rá." És nem ordítod le a fejét, főleg ha gyerek, hanem elmondod neki, mennyire bánt a viselkedése, és megpróbálod egyenlő félként kezelni. Azért mert kicsi, vagy mert öreg és elesett, még nem biztos, hogy hülye is. Sőt.

• Váljanak számodra fontossá a családi hagyományok!

Kedves kis szokások, események, mondások, volt már szó róluk az elején. Sőt, valamilyen formában még a karácsonyi menü állandósága (kinél a halászlé, kinél a pulyka, máshol a káposzta) vagy bármi apróság is ide tartozik, ami összeköt egy családot. Nem mondtam még, hogy a könyv minden fejezeténél vannak gyakorlati tanácsok, amiket némi energiabefektetéssel, de könnyen tettekre lehet váltani. Ezekből az egyik személyes kedvencem, már csak azért is, mert nálunk volt ilyen: a vicces aranyköpéseket és egyéni szóhasználatot megőrizni. Sokat feljegyeztünk ezekből az évek során, sőt még nagyapám kedvenc pajzán nótáját is elénekeljük néha, és akkor tudjuk, hogy velünk van, és az életünk része marad mindig.

• Becsüld meg a tágabb családot (is)!  

• Tanulj meg januárban is szeretni!

 Ne csak víg napokon tartson ki egymás mellett a család. Lesznek nagyon nehéz időszakok, és a család ekkor mutathatja meg igazán, mire is képes. Betegség, munka elvesztése, egyéb súlyos veszteségek, gyász. Egy összetartó család nem fog összeroppanni, átvészel mindent, maradandó sérülések nélkül.

• Ragadd meg a pillanatot! 

Ne holnap ülj majd le a gyereknek mesét mesélni, ne holnap mondd meg életed társának, mennyire becsülöd, ne holnap kezdj el beszélgetni. Kifordítom kicsit a következő közmondást: Jobb előbb, mint soha. Előfordulhat - mert alkalmanként nagyon váratlan fordulatokat tud produkálni az élet -, hogy nem lesz már esély. Mesét olvasni, dicsérni, csacsogni, elmondani, hogy mennyire szeretted.

Egyszerű kis útjelzők, ugye? De ha a szívünkre tesszük a kezünket, mégis hányat alkalmazunk belőlük tudatosan?  Vannak olyan helyzetek, amelyekben az ösztönösség nagyon jó, ám amikor a családi életről van szó, azonnal képbe jön a logisztika, a szervezés, ami tudatos cselekvés eredménye. Más kérdés, hogy beismerjük-e, hogy például az idő eltöltésében és a napok tartalommal való feltöltésében is jócskán szerepet játszik a tudatosság. Kérdezheted, ez nem lealacsonyítása valami szent dolognak, amit a család jelképez? Hogy tervezzük azt, ami spontán kellene, hogy működjön? Pont hogy nem! A tudatosságnak köszönhetően sokkal több örömteli élményhez juthatunk, és juttathatjuk a hozzánk legközelebb állókat.

Kérdések:

Hányat gyakorolsz a fenti útjelzőkből a saját családodban? (függetlenül attól, hogy épp a szülő vagy egyéb családi szerep szemszögéből nézed a kérdést) Melyek tűnnek a legfontosabbnak számodra? Kellene valamelyikre több figyelmet fordítanod?