2013. december 18., szerda

Példakép(p) - Van, akire felnézz?

Mint az összes témán általában, ezen is sikerült egy bizonyos ideig kotlanom, de úgy látszik, mára beért. Szeretnék egy sorozatot ebből, legyen ez az első darabja. Olyan emberekről fogok mesélni, akik képesek (voltak) nagy és pozitív hatást gyakorolni mások életére. Lesznek köztük, akiket sokan ismernek, tömegek tisztelik őket, még többen, akiket nem, mégis érdemes lesz a sorsukból meríteni.
Mindig sokat jelentett számomra, hogy vannak emberek, akikre fel lehet nézni, akiknek az élete, érzései és gondolatai nyomot hagynak bennünk, akik iránymutatást és erőt adnak, hogy egy-egy nehezebb akadályt könnyebben vegyünk, hogy a személyes életünkben bekövetkezett tragédiákat, színtelenebb, ingerszegényebb időszakokat és kudarcokat egyszerűbb legyen elviselni. Az ezekről az ideálokról kialakított belső kép is segíthet megőrizni a lelki egészséget. Életútjuk, csendes tanításaik egy életre elkísérnek.
Furcsa ez a példakép kérdés különben. Nem tudom, hogy manapság, amikor ebben az elég erősen a média által vezérelt világban élünk, tudnak-e a mai kamaszok vagy a még kisebbek a valóságból, az őket körülvevő környezetből példaképeket választani, vagy csak a valóságshow-hősök, jól menedzselt celebek, a bulvár szereplői jönnek-e szóba. Ha sok tévétől, kütyüktől mentes élményük van, és eleget forognak valódi, hús-vér emberek között, akkor szerintem biztosan.
Szerencsés helyzetben vannak, akik a hetvenes-nyolcvanas években láttak napvilágot, ahogy én is. Akkoriban gyakran előfordult például, hogy egy karizmatikus tanár miatt kedveltünk meg egy tantárgyat, s még ha nem is volt hozzá különösebb affinitása a gyereknek, mégis jól tanult, mert fontos volt számára, hogy a példaképnek megfeleljen (még ha a pedagógus - fú, nem szeretem ezt a szót, olyan fennkölt - nem is tudta, mennyire felnéznek rá, vagy ha tudta is, szerényen elkönyvelte a tényt, és nem szállt el magától). Szinte mindig, mikor a tanulásról beszélgetünk a csoportjaimban, azaz hogy ki milyen tantárgyakat szeret vagy szeretett az iskolában, szóba kerül, mennyire fontos, ki tanította. Egy életre megutáltathatja, vagy akár egy bizonyos szakma irányába is terelhet egy dönteni nem tudó gyereket a tanára. Első szakmámat én is két ilyen embernek köszönhetem, nagyapámnak és a mindig vicces, de következetes és nagyon fiatal Ági néninek, akitől az angolt tanultunk az általánosban már kilenc éves korunktól, aki aztán legnagyobb bánatunkra emigrált.
Persze, ha közéleti személyiségeket is kellene felsorolni, tudnék ám. Vannak kifejezett kedvenceim. Megemlíthetem, mennyire becsülöm a napokban elhunyt Nelson Mandelát, amiért képes volt 27 év rabság után is kitartani az elvei mellett, és sosem adta fel az ügyet, amiért harcolt. De Ang Szán Szu Csít, a burmai békeharcos politikusasszonyt is bevenném a sorba (őt ábrázolja a poszthoz beillesztett kép), aki 1991-ben Nobel-békedíjat kapott, és a személyes élettörténete is nagyon inspiráló. Érdemes olvasni róla, nemrég hazánkban is járt! A mai napig Burma szabadságáért küzd, és sokan nem ismerik, ami persze nem csoda: Burma nem a szomszédban van. Vagy II. János Pált is megnevezhetném. És Maria Montessori, olasz tanárnőt vagy Florence Nightingale-t, aki vagyonos családját hagyta ott azért, hogy a krími háború brit sérültjeit ápolja, és megalapozza a mai ápolástan legfőbb elveit. És akkor kalkuttai Teréz anyát (aki egyébként nem indiai, hanem albán származású) még nem is mondtam. Ezek kiragadott példák, biztosan számos más nevet lehetne felhozni még.
Fotó: Sipa Press/Rex Features
Nélkülük kétségkívül szegényebb lenne az emberiség. Ők PÉLDAKÉPEK így nagybetűvel, de legalább ekkora jelentősége van a mi életünk kisbetűs embereinek, akik a mindennapjainkra vannak nagy befolyással és közvetlen kapcsolatban áll(t)unk velük. Olykor-olykor magam is zavarba jövök, hogy egy futó pillanatig valaki az én sorsomból vagy gyógyulásomból merít erőt. Volt már rá példa.
Bár ha jobban belegondolok, a számomra legfontosabb példaképek is mind ilyenek: teljesen hétköznapi emberek. Az igazat megvallva, néhány a szívemnek nagyon kedves közülük már sajnos nem lehet közöttünk. Mégis hatnak rám, és fognak is azzal, amilyenek voltak, ahogyan vélekedtek a világ dolgairól.
Melindára például nagyon büszke vagyok, és nem csupán azért, mert a létező egyik legkedvesebb és legmelegszívűbb lány volt a világon, hanem mert a vele történtek ellenére is, most ősszel bekövetkezett haláláig megőrizte végtelen derűjét és még ő adott másoknak erőt, beleértve engem is. Az utolsó napokban beszélni már nem tudott, de még kaptam tőle két szívderítő, és a reménységtől sugárzó sms-t. Pedig tisztában voltunk vele mindketten, hogy pengeélen táncol az élete. Sajnos a leukémia győzedelmeskedett végül. Ha kisebb kellemetlenségek érnek, sokszor gondolok őrá, és elhessegetem magamtól, ami bánt. Felidézem egy tavalyi, napsütés padon megejtett beszélgetésünket, ahol a rá oly jellemző mosollyal azt mondja: "tudod, Anna, én még sosem szerettem ennyire élni." Akkor éppen a megfelelő donorra várt. S hosszú küzdelem után lett donor, de már nem sikerült a gyógyulás. Melinda halálának másnapján a búcsúlevele megjelent a Facebook oldalán, amit a barátoknak hagyott itt útravalóul. Megindítóan szép volt, és három hónap után is pici szorítást érzek a szívem táján, ha eszembe jut.
Bármilyen különös, olyan emberekre is fel tudok nézni, akiknek történetét "csak" egy könyv lapjain olvasom vagy filmen látom. Ha tőlük vagy róluk olvasok, szintén eltörpülnek a jelenlegi gondok az övék mellett és megrázva magam megyek tovább. A napokban is szereztem néhány figyelemre méltó példányt, az egyik leányzóról biztosan fogok mesélni itt a blogon is, amint végére értem a most kiadott naplószerű regényének, talán már hallottál is róla, ő az: Mosolyka, az örök optimista kerekesszékes leányzó, akinek blogjába ITT TUDSZ BELENÉZNI, ha szeretnél.
A másik egy osztrák kislány, Schirin Bogner története, aki HIV-vírustól fertőzötten született, és nagyon kicsi korától meg kellett küzdenie az előítéletekkel és a kirekesztéssel. Egy olyan fejlett országban is, mint Ausztria. Száz évig élni című regénye sok felismerést tartogat, épp most lapozgatom.

Kérdések: 
Neked vannak példaképeid? Honnan kerülnek ki? A világ ismert személyiségéből, vagy ők a te személyes hőseid, akiktől okulni lehet? Milyen emberi tulajdonságról gondolod, hogy valakit példaképpé tehet?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése