Tánc, mozgás, mámor

Néhány olyan mozgásformát szeretnék ma bemutatni, amelyeket próbáltam és szerintem jól beválnak, ha meditálni, felfrissülni, örömhormon mennyiségét áll fokozni szándékodban. Mert ugye a puding próbája az evés, és én minden újra nyitott vagyok (egy bizonyos határon belül: raftingolni és pain(T)ballozni például soha-soha többé!). Hiszem és tudom, hogy a lelki bajokból, a tespedtségből ki tudja az embert rántani egy jó kis mozgás (szándékosan nem sportot mondok most, mert annak emlegetésekor sokan az igazán teljesítményre ösztökélő mozgásra gondolnak, már csak magamból kiindulva - és ez így első blikkre rémisztő lehet).

Az iskolai tesiórák réme már a múlté, nagyon nem szerettem a kötöttséget, hogy osztályzatra ment és differenciált gyerek és gyerek között: "te ügyes vagy Julcsika, te meg irdatlan béna, Ágika, sarokban lenne a helyed. Nem tudsz fejen állni, felhúzódzkodni a kötélen, távolra ugrani, medicinlabdát jó messzire hajítani" (jól sejted, első számú mumusaimat soroltam fel.) Ugye nem kérdés mindezek után, én az Ágika voltam, bár makacs természetemnek köszönhetően futni például egész kitartóan tudtam, még futóversenyekre is beneveztem valami mazochista indíttatás jegyében, na és hogy bezsebeljem az ötöst, ami érte járt, így lett szalonképes a jegyem. (Jellemző: ma már busz után se futok, még ha egy óra múlva is jön, sztoikus nyugalommal veszek tudomásul mindennemű lekésést).

Az elmúlt egy évben  kerestem-kutattam, mi lenne az a mozgás, aminek nagyon jó stresszoldó hatása van, ami kiszakít a hétköznapokból egy kis időre, ami tényleg felüdít, és ami annyira megtetszik, hogy hajlandó leszek érte áldozni is. Több ilyet kipróbáltam, ma divatos dolgokat is. Volt közte zumba (ez manapság rendkívül trendi, és nem is rossz, de engem frusztrál, hogy mennyire fix koreográfiája van és nekem kell a szabadság valamilyen formája). Elmentem lélektáncra aztán, amiről nem tudtam konkrétan micsoda, de valami ütemes techno zenére kellett egyesülnünk a földanyával, miközben lovak módjára fújtattunk (ez elég mókás volt, még jó, hogy le volt kapcsolva a villany a hatalmas teremben és csak gyertyák égtek.) Én nem akarok senkit megbántani, de ez egy kissé bizarr élmény volt. Azért mi, akik részt vettünk, élveztük, de aztán más lehetőség után néztem. Azt még nem említettem, hogy sétálni - vagy nevezzük inkább jó ütemű gyaloglásnak - több éve járok, néha társasággal, néha egyedül. Alkalmanként Nordic Walking bot is mellénk szegődik, és ez valami hihetetlen hatásos és megnyugtató tud lenni, ajánlom mindenkinek, aki irodában, emberek között ül egész nap. Ha van időm egyébként, városon belül és kívül is sokat megyek gyalogláb. Kiváló alkalom a gondolkodásra, hogy az ember magába szálljon, sőt egy sajátos, sétához kötött meditációt is csinálok egy ideje, amit a magam örömére találtam ki. Elképesztő öngyógyító ereje van, sok gátat felold. Alapvetően az önszuggesztiós technikákat ötvöztem a gyaloglással, számomra ez így még jobban működik, mint a hagyományos értelemben vett otthoni relaxációs módszerek bármelyike.

 

Nagy Kata fotója, Érintések Háza

A ma illusztrációnak használt kép egy szakrális körtánchoz felállított ún. "közép", ami elvileg mindig egy-egy elemet hivatott jelképezni (ezt biztosan kitaláljátok, a tűz szimbóluma és szerintem különösen szépre sikerült). Tavaly ide is eljutottam egy kedves barátnőmmel, és négy órán keresztül roptunk, népek táncait, női körtáncokat, különleges élmény volt összekapcsolódni másokkal, ami nekem mindig az. A végén meditáltunk és a közös táncon kívül szabadtánc része is volt a foglalkozásnak. Rá kellett jönnöm, hogy a lelki tartalmakat én leginkább táncmozdulatokkal tudom kifejezni. Milyen fura, hogy egy idő után, ahogy halad az idő, kiveszik belőlünk a kamaszos lendület, a vagányság, ezzel együtt sokszor a tánc iránt érzett vágy is. Amikor már nem megy buliba valaki többé, hanyagolni kezdi a táncolást, ahogy én is tettem évekig. 

Hadd javasoljak még valamit, amit szintén a saját bőrömön tapasztaltam meg egy workshopon. A pszichodinamikus táncterápiáról van szó, ami azonkívül, hogy a mozgást állítja előtérbe, hatékony, szavak nélküli önismereti módszerként tartanak számon. Kár, hogy kevesen ismerik és foglalkoznak vele, pedig fantasztikus, de mint minden "csoportos" terápia, hosszabb időt és elköteleződést vesz igénybe, és nagyon kevés helyen elérhető (nagyjából csak Budapesten.) Miért is volt rám ez az önismereti módszer olyan nagy hatással? - tettem fel a kérdést akkor. Hiszen már pszichodrámára is jártam két évet, ahol rengeteget beszéltünk, "játszottunk" és szintén válsághelyzeteket, lelki sérüléseket dolgoztunk fel. Szerettem, de mégis közelebb áll hozzám, amikor gesztusokkal, mozdulatokkal közelítünk a lélekben rejtező problémákhoz. Azért meg ugye nem kell senkinek sorban állni, jut mindenkinek jócskán. A táncterápia előnye, hogy fejleszti a testtudatosságot és értelmezés nélkül visz közelebb a maghoz, ami a benső lényed lényege (hű, ez nagyon spirituálisan hangzott). Olyan felismerésekhez vezet, amelyek valahonnan a tudattalanból kúsznak elő, és direkt módon nem is biztos, hogy valaha hozzájuk lehetne jutni. Már ha akarunk egyáltalán.

A végére hagytam jelenlegi nagy szerelmemet, a Bollywood táncot, amire rendszeresen járok, még ha nem is olyan régóta. Nyilván sokat számít a vezető személye is, aki utat, irányt mutat, aki vezeti az órát. Milyen energikus, milyen mértékben tudja átadni az életörömöt, ami ebből az indiai gyökerekkel rendelkező, modern és tradicionális elemeket is egyesítő táncból egyszerűen árad. Judit, a tanárunk ebben verhetetlen. Nekem az az egy óra szinte teljes agykikapcsolással ér fel, kizárom a külvilágot, mégsem passzív tevékenység! A jógát pont ezért ódzkodom kipróbálni, tudom, hogy nagyon hatásos és számos előnye van, egyszer még lehet, hogy barátunk leszünk és adunk egymásnak egy esélyt.

Szóval, mozgásra, táncra fel! Találd meg a hozzád illőt! 

Vagy már meg is van? Mostanában leltél rá, vagy régóta űzöd? Mit jelent neked? Ajánlanád másoknak is?