Pengeélen táncolók, avagy a borderline személyiségzavar

A blogban rendszeresen jelennek majd meg a lelki eredetű betegségekről szóló cikkek, összefoglalók, ahogy korábban is ígértem - természetesen közérthető formában beszélgetünk róluk. A magyar lakosság nagy hányada küzd valamilyen átmeneti vagy krónikus lelki zavarral, és sajnos a szenvedő ember nem mindig jut el a segítségkérésig. Sok esetben még a környezet számára sem egyértelmű, hogy mi okozhatja a megváltozott vagy furcsa viselkedést. Biztosan nem árulok el nagy titkot: nemtől, kortól, anyagi helyzettől, a társadalomban betöltött szereptől függetlenül bárki találkozhat élete során az enyhébb lefolyású lelki bajoktól egészen a komolyabb, az egész személyiséget átható már nem egészséges állapotokig bármivel. Ezeket befolyásolhatja a genetikai háttér, a külső hatások, benyomások, a stressz, és még számos egyéb tényező. Ha ezek a hatások összeadódnak, ideális környezetet teremtenek ahhoz, hogy az ember hirtelen a nem  kívánt "lelki beteg" címke korántsem büszke birtokosává váljon.

Ezekkel a tünetekkel lehet együtt élni, sok példa van rá, de tenni ellene csak akkor tudunk, ha a problémára fény derül. Mindig elborzaszt, ha arra gondolok, hány és hány élet lenne megmenthető, ha lennének a kezünkben eszközök arra, illetve benne lenne szégyenlősséggel átitatott nyugati kultúránkban, hogy merjük jelezni, ha valami nincs rendben velünk. Nemcsak a testünk jelzéseit kellene figyelembe vennünk, bár ebben sem vagyunk túl jók, hanem a lelkünk fontos rezdüléseit is.

Bizonyos lelki zavarok egy adott életkorban jellemzőek, ám jó tisztában lenni néhány alapfogalommal, hiszen ezek a kórképek gyakran derült égből villámcsapásként érkeznek a családok, egyének életébe, és rövid idő alatt is tragédiába torkollhatnak. "Az évi 2400-2500 közötti esetszámmal Magyarország még mindig a világ élmezőnyébe tartozik a százezer főre jutó öngyilkosságok számát tekintve. Már nem világelső, mint a nyolcvanas években, de Dél-Korea, Kazahsztán, Fehéroroszország, Guyana és Litvánia mellett a legrosszabb statisztikájú országok között van." - írja az index.hu egy régebbi cikkében. 

Mielőtt belevetnénk magunkat, mit is érezhet egy borderlány (gyakran titulálják magukat így a női páciensek), íme néhány híresség, akit kapcsolatba hoztak a BPD-vel élete során. Gondoltad volna, hogy Angelina Jolie, Lady Diana, Marylin Monroe, Lindsay Lohan, Amy Winehouse és Britney Spears is ide tartozik? A borderline személyiségzavar (rövidítése BPD) óvatos becslések szerint a lakosság 2-4 %-át érinti, ezen belül is sokkal gyakoribb az előfordulása nőknél, mint a férfiaknál. Az angol szó jelentése: "határ menti", és valóban ez rá a legjellemzőbb. Ezért is adtam a posztnak azt a címet, hogy pengeélen táncolók, mert a borderline-osok egyik legmarkánsabb vonása a szélsőségesség, a határok feszegetése az élet minden területén, erről mindjárt bővebben.

Érdekes adat egyébként, hogy a pszichiátrián kezelt betegek 20-30 %-ánál diagnosztizálják ezt a betegséget. Míg a depresszió jelentésével szinte mindenki tisztában van, a borderline-ról sokkal ritkábban hallani. Halkan jegyzem meg, hogy több olyan beteg esettanulmányát olvastam, akiknél csak a sokadik szakember tudta pontosan meghatározni, mi is pontosan a bajuk. Kérdezheted, ha ezt ilyen nehéz megállapítani, akkor mi újság a többi lelki eredetű betegséggel. A pszichiátriai betegségek meghatározásánál azt tapasztalom, hogy általában elég képlékeny a diagnózis felállítása. Bár vannak bizonyos szempontok, nagyon sok az átfedés, és a tünetek nem mindig utalnak kizárólagosan egy adott kórképre. Pszichiátriai kezelés alatt álló vagy régebben kezelt emberek gyakran mesélnek arról, hányféle "betegségcímkét" biggyesztenek rájuk. Ezekből néhány biztosan igaz. De fennáll az a valós veszély, hogy az ember magát később egyre inkább csak e címkék segítségével tudja meghatározni, s egy idő után már nem lesz képes bízni abban, hogy újra ép lehet lelkileg, viszonylag stabil az élethez, az örömök újbóli átéléséhez. 

Fotó: Safak Yildiz

De térjünk vissza a borderline-hoz! A borderline-ság első jelei kamaszkorban jelentkeznek, mert ebben az időszakban kezdenek az identitás, azaz önazonosság jegyei körvonalazódni. Bizonyára mindenkinek vannak emlékei arról, milyen belső érzelmi csatákat vívott, milyen sok nehézséggel nézett szembe a gyerekkor és a fiatal felnőttkor határán. Ez kétségkívül a legzűrzavarosabb, legmozgalmasabb időszak a személyiség fejlődésében. Nézzünk meg néhány tünetet, amelyek gyanúsak lehetnek a borderline zavar szempontjából! 

(Ez a felsorolás mindössze iránymutató, ha több tünet is erőteljesen jelen van, érdemes szakemberhez fordulni.)

• a borderline betegek nagyon nehezen tűrik a feszültséget, gyakran kivonulnak az érzelmi megterheléssel járó, stresszes helyzetekből. Mivel extrán sebezhetőek, a kellemetlen élményeket kerülik vagy valamilyen feszültségcsökkentő szerrel próbálják meg feloldani (nyugtató, akár drog, alkohol, stb., ami azonnali enyhülést ígér)
• rendkívül labilisek, egy apróság is kizökkentheti őket
• miután az identitásuk nagyon törékeny, a kritika számukra pusztító erejű lehet, sérült énképük nem bírja el a legkisebb "támadást" sem, legyen az a legártatlanabbnak szánt megjegyzés is akár egy mit sem sejtő másik embertől
• gyakran keríti őket hatalmába az üresség érzése, az örömöt sem tudják megélni, ezt anhedóniának hívja a tudomány. Ugye a magukat pávatollal hányásra serkentő rómaiakkal, akiket hedonistának neveztünk, könnyű ezt a kifejezést összefüggésbe hozni?
• átlagosnál erősebb indulatokkal kell megbirkózniuk, és pont emiatt hajlamosabbak az önpusztító magatartásra is (a fent említettek mellé jöhet még pl. hogy direkt keresik a veszélyt, az utcán így közlekednek, vagy a testükben tesznek kárt, gyógyszerfüggővé válnak, és nem ritka az önsebzés és a visszatérő öngyilkossági kísérlet sem)
• nincs olyan egységes önképük, mint egy egészséges lelkületű embernek: hol végletesen alábecsülik magukat, hol az "egekig ér az egójuk", amit a környezet felé előszeretettel ki is fejeznek. Ez persze rosszallást vagy értetlenséget vált ki a külső szemlélőből, főleg ha iskola vagy munkahely a terep, ahol ezt a tulajdonságot gyakorolják. A család lehet elnéző, de a külvilággal való találkozáskor ezek a problémák felerősödnek, éppen ezért a borderline betegek egy része nem képes a tanulmányait sem befejezni, vagy dolgozni huzamosabb ideig (vagy egyáltalán nem). Kár ezért, mert sokuk - talán pont az átlagon felüli érzékenységük miatt - fejlett művészi érzékkel bír, kiválóan fest, ír, stb. Nem is gondolják, milyen sokat adhatnának a világnak...
• ugyanez a helyzet a más emberekről alkotott véleményükről: valakit vagy istenítenek,  vagy erőteljesen lealacsonyítanak, lenéznek, és ügyesen tudnak manipulálni bárkit. Ezért is ütközik nehézségekbe pl. a szakember, aki kezeli őket, mert ezt a képességüket a borderline-ok önkéntelenül tudják kamatoztatni még a pszichológusnál is
• nagyon rosszul tűrik az egyedüllétet, szoronganak tőle, de az emberi közelségtől is visszariadnak. A jól ismert szélsőség megint, ugyebár. Szinte majom szeretettel tudnak csüggeni a párjukon, akit ezzel sikeresen el is üldöznek hamar
• a céljaik mellett, ha vannak, nem képesek kitartani, sokan szorulnak a társadalom perifériájára és lesznek társadalmon kívüliek, pl. hajléktalanok

Mi lehet az oka a személyiségzavar kialakulásának? Megfigyelték, hogy a hajlamosító tényezők közül a legfontosabbak a gyerekkorban elszenvedett testi vagy lelki bántalmazás, az elutasító, empátiahiányos szülői környezet. Vesszőparipám, hogy egészséges gyerekeket csak egészséges lelkű felnőttek tudnak nevelni, és pont ezért gondolom, hogy a "szülőség" az egyik legfelelősségteljesebb "szakma" a világon, ami - be kell látnunk - nem biztos, hogy mindenkinek való. 

A borderline-ról írt személyes beszámolók utalnak rá, hogy ezek az emberek mennyire szenvednek a meg nem értettségtől. A környezetük megbélyegzi őket, és komolytalannak tekinti a betegségüket. A család sincs mindig felvértezve a kellő türelemmel vagy toleranciával a borderline tünetek kezeléséhez. Néhány évvel ezelőtt olvastam Koncz Erzsébet Tükörcukor és Lélekhasadás című naplóit (e-könyvként is elérhető ITT, ha belenéznél a fiatal lány megpróbáltatásait taglaló írásba). Zsike betegsége sajnos nem ért jó véget. Számos kísérlete után végül sikerült önkezével véget vetni az életének. Szerencsére vannak azért sikeres történetek is. A harmincas évek beköszöntével ugyanis elkezdenek a borderline jegyei felszívódni, és ezzel egy konszolidáltabb, nyugodtabb életszakasz veheti kezdetét. Ennek okát még nem derítették ki, de valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a nagy belső lelki vívódások eddig a korig jellemzik igazán az embert. Nemrég jelent meg Lévay Anikó Borderline személyiségzavarom van című rövid regénye. Anikó már a végén tart saját elmondása szerint, bár a betegség így is nagyon hosszú időt vett el az életéből, több, mint két évtizedet! Ő maga mesél arról, hogy a borderline miatt sosem tudott hosszabb ideig állandó munkahelyen elhelyezkedni, társtalanul élt, és arra sem volt kilátása az őt gúzsba kötő érzések miatt, hogy bizalmas barátokkal vegye körül magát, akikre támaszkodhat. Így ír a mostani állapotáról, és én bízom benne, hogy végleg sikerül leküzdenie a betegséget:

"Időközben elmúltam harminchat éves, és már annyira megismertem magam, hogyan működök a különböző helyzetekben, hogy nemigen érnek meglepetések. Ezt úgy írom, mintha én már túl lennék mindenféle nyavalyán, de nem így van. Természetesen küszködök még sok tünettel, problémával, a hozzáállásom az, ami leginkább változott. Elfogadom a saját dilijeimet és teljes apátiában vállalom is őket. Nem én akartam így, csak belefásultam az önsajnálatba, és már unalmas lett a titkolózás is. A fene egye meg, hát ez vagyok. Érek annyit, mint bárki más, múlóban az önbizalomhiányom is, kopik az álarcom. Beleuntam a betegségbe, nem törődöm vele. Nincs bennem indulat, sem harag, elvesztettem az érdeklődésemet a saját nyavalyáim iránt."

Még két könyvet szeretnék ajánlani. Mindkettőt Koncz Orsolya írta. Az elsőben Orsi drogproblémáiról vall őszintén napló formájában. A később megjelent regényében pedig részletekbe nyúlóan mesél személyiségzavaráról. Ennek az írásnak a Hullámvasút címet adta, és ezzel jár talán legközelebb az igazsághoz: borderline betegnek lenni a hullámvasúton való üléshez lehet hasonló.  

Azért ne gondoljuk, hogy ezek a betegek nincsenek tudatában, mit jelent az állapotuk. A mentális betegségekkel küzdők általában átlátják a saját helyzetüket, amiből nem tudnak kitörni. Évekkel ezelőtt jelöltem be az következő részt Orsi naplójában, ami érdekes adalékot jelent annak megértéséhez, hogy miért is betegszik meg ennyi ember lelke manapság, holott a jólétnek, a lehetőségek széles választékának sokkal boldogabbá kellene minket tennie. Vagy mégsem? 

Ezzel az idézettel zárom a mai bejegyzést, sokat mondó: "A civilizáció mellékterméke egyébként az is, hogy én itt ülhetek és gondolkodhatok ezeken a magasröptű dolgokon. Talán ha nap mint nap meg kellene védenem magam a természet erőivel szemben, és az aznapi betevő előteremtésén dolgoznom, egyrészt nem lenne időm azon spekulálni, hogy vajon van-e értelme a létezésnek, másrészt talán tényleg élnék. Akkor folyamatosan tudatos és éber lennék. De így csak ellustul, elpuhul az elme és a test. Civilizációs betegség tehát a civilizációs betegségen való töprengés is."

Kérdések: 

Ismersz borderline-os embereket, vagy te magad is ebben a betegségben szenvedsz? Mit gondolsz, hogyan tudnál segíteni ezeken az embereken, tudnád-e vajon támogatni őket valamiben? Mennyire közismert hazánkban ez a fogalom, te hallottál róla ezelőtt?