Lelkileg erős ember: te az vagy?

Tavaly ősszel jelent meg egy érdekes, a lelkileg erős emberek alapvető tulajdonságait összefoglaló cikk az interneten, melyet az amerikai Amy Morin jegyez. A hölgy kórházi szociális munkás és író az adatlapja szerint, a cikk eredeti, angol verzióját itt találjátok. Érdemes inkább azt olvasni, ha tehetitek, mert a fordítás mindig torzít valamennyit a szerző gondolatain. (Főleg ha - mint a mostani - eléggé elnagyoltra sikerült, bocsánat érte.) 

Mindenesetre a cím így szól: 13 dolog, amit a lelkileg erős ember elkerül...

Az írás nem minden pontjával értek egyet, ezért is teszem közzé a blogon, hátha együtt kiokoskodunk valamit, és hozzáadunk valamit. Ha írtok véleményt, hozzászólást, nagyon jó lesz, mert az utóbbi időben nem posztoltam semmit (megvolt ennek is az oka: a világ másik felére költöztem egy időre, és az első hetek az alkalmazkodással teltek.) 

Az is fontos szempont szerintem, hogy a mentálisan erős ember minden kultúrában mást és mást jelent. Nekem ez a cikk nagyon amerikai, és az érzékenyebbre sikerült magyar lelkemmel nem minden emészthető benne. (Mondom ezt úgy, hogy ebben az ázsiai országban, ahol élek, már sokadszor mondják nekem és nem csak az itt élők, milyen erős vagyok...)

Míg egy amerikait az önérvényesítés, a kifelé sugárzott magabiztosság és a saját célok és tervek megvalósítása motivál elsősorban, és nagy ívben tesz a többi embertársára, az lebeg a szeme előtt, ami NEKI JÓ, egy kelet-európainak még mindig a mélyen megélt érzéseinek sokasága lesz a belső mozgatórugója, és jól is van ez így. Ami engem illet, örülök, hogy oda születtem ahová, mert megélhetem, milyen az, igazán törődni a másikkal, és nem felszínesnek lenni. Meglep, hogy így látom magunkat? Pedig ez most hatványozottan így van, miután legalább nyolc különféle nemzet fiaival s lányaival dolgozom együtt, van hát összehasonlítási alap. (Ugye mondanom sem kell, hogy a kollégák közül a lengyelek lettek a legjobb barátaim? Nagyon hasonló a lelki beállítódásuk, neveltetésük, a történelmi gyökereik a miénkhez, legtöbbször félszavakból is értjük egymást, és a humorunk is közös.)

Lássuk, ki az, aki Amy Morin szerint igazán erős!

1. NEM PAZAROL IDŐT AZ ÖNSAJNÁLATRA

Mentálisan erős embert soha nem fogsz látni a körülményei miatt sajnálkozni, vagy azon a tényen bosszankodni, hogy valaki rosszul bánt vele. Ő már tudja, hogyan vállaljon felelősséget a tetteiért, illetve a lehetséges következményekért. Tisztában van azzal is, hogy az élet nem mindig igazságos. Ha kellemetlen vagy rossz helyzetbe kerül, azt mondja: "Na, jól van." vagy egyszerűen csak: "A következőt!" (gondolom nehézséget)

NEM ÉRTEK EGYET: Az önsajnálat nagy dózisban adagolva VALÓBAN káros, sőt néha kóros. Sok ember szenved tőle, mégsem tesz ellene semmit. Manapság népbetegséggé nőtte ki magát a panaszkodásra való hajlammal együtt. De! Azért néhanapján mindenkinek joga van ahhoz, hogy kicsit sajnálja magát, ha elkámpicsorodik. Ha folyton kíméletlen vagy önmagaddal, tartod magad, és nem engeded meg, hogy erőtlen legyél, akkor a többiek szemében te leszel a bevehetetlen bástya, aki soha nem mutat gyengeséget, így nem is omolhatsz össze soha. Pedig nem létezik olyan ember, akivel ez ne történne meg olykor. Vannak élethelyzetek, amikor a gyengeség az egyedüli túlélési mód.

2. NEM ADJA ÁT AZ IRÁNYÍTÁST 

A mentálisan erős ember nem hagyja, hogy más kontrollálja őt vagy felülkerekedjen rajta, mert tudja, hogy ő irányítja a tetteit és érzelmeit és ő választja meg azt is, hogyan reagál, milyen érzéseket táplál egy adott szituációval kapcsolatban. 

NEM ÉRTEK EGYET: a cselekedeteidet tényleg csak te irányítod, rég rossz, ha mások teszik helyetted, de ez sem ritka (van a világon számos hely, ahol ez a pont nem ennyire egyértelmű, gondolj csak arra, milyen jogai vannak a nőknek az arab világban...) Viszont az érzelmek pont attól érzelmek, hogy nem tudjuk őket irányítani! Maximum elnyomni, elfojtani. Hogyan kényszeríted magad például, hogy ne legyél szerelmes, ha minden sejted egy valakiért bizsereg? Ha gyászolsz, hogyan tudod meggyőzni magad, hogy ne fájjon? Ha bántottak, a félelemnek és szégyennek azonnal megálljt tudsz parancsolni? Sajnos nem. Egészséges lelkületű ember erre nem képes.

3. NEM TART A VÁLTOZÁSTÓL

A mentálisan erős ember nem próbálja meg elkerülni a változásokat, lelkes és nyitott rájuk. A legnagyobb félelmük nem a bizonytalanságból származik, hanem hogy valami ugyanolyan marad. A változás és a bizonytalanság az ilyen embert arra sarkallja, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa.

RÉSZBEN EGYETÉRTEK: kicsit mindannyian félünk a változástól, legyen az munkahelyváltás, válás, új tevékenység, amiben nincs tapasztalatunk. A különbség ott van, hogy vannak emberek, akik a félelmeiket legyűrve is bele fognak vágni az újba egy jobb jövő reményében. Nem tudom, miért kell ennyire rettegni kimondani, hogy mindannyian félünk. Egyik elismert pszichiáterünk mondta, hogy ha nem félsz semmitől, az már az elmebetegség kategóriájába tartozik. És ez nagy valószínűséggel igaz. A félelem már az ősidőkben is az ember túlélését szolgálta.

4. NEM PAZAROL ENERGIÁT OLYAN DOLGOKRA, AMELYEKET NEM TUD MEGVÁLTOZTATNI

Nem hallasz mentálisan erős embert sokat (!) panaszkodni például egy elveszett csomag vagy dugó, legfőképp pedig más emberek viselkedése miatt. Az ilyen ember hamar felismeri, hogy vannak helyzetek, amikor az egyetlen dolog, amit befolyásolni tud, az a hozzáállása.

EGYETÉRTEK: az első kitétel, ami tényleg tetszik. Próbálok ennek szellemében élni, főleg most. Az, hogy teljesen váratlan és ijesztő helyzeteket kellett megoldanom az elmúlt hetekben, amikre az otthon biztonságában gondolni se mertem volna, növeli az önbecsülést, és megtanít nem idegeskedni a megváltoztathatatlan dolgok miatt! Itt tényleg az működik, ha elengeded a zavaró dolgokat. A türelem szerintem a lelkileg erős emberek egyik legfontosabb jellemzője. Az élet minden területén érdemes gyakorolni. Szerintem kifizetődik. Én egy életen át fogom tanulni.

 5. NEM AGGÓDIK AZON, HOGY MINDENKINEK MEGFELELJEN

A mentálisan erős ember tudja, hogy nem kell mindig mindenkinek megfelelni. Ismersz olyan embert, aki mindig alárendeli a saját szükségleteit a másokénak? Vagy olyat, aki pont az ellenkezőjét teszi, és rákényszeríti az akaratát másokra? Aki erős, az nem fél nemet mondani vagy kiállni önmagukért, ha a helyzet úgy kívánja. Törekszik a kedvességre, de nem keseríti el, ha nem mindenki elégedett a viselkedésével.

EGYETÉRTEK: ez itt nagyjából az asszertivitás témakörét fedi le. Te nem az vagy, amit mások gondolnak rólad, hanem pontosan az, amit te gondolsz magadról. Persze egy egészséges szintig. A nemet mondás képességét iskolai szinten tanítanám! Sok lelki gubanctól megóvná a cseperedő gyerekeket. A magyarok többségéből hiányzik ez a képesség, és gyakran mondanak olyan dolgokra is igent, amitől borsódzik a hátuk. Azt, hogy a másik fél hogyan éli meg a te nemedet, az ő korábbi élményei, emlékei és berögződései határozzák meg. Erre elmesélek egy a héten történt esetet. 
Az egyik nem túl nagy népszerűségnek örvendő amerikai férfi kollégám, aki egyébként eléggé szeret lébecolni, és a munkát másra hárítani át, odajött hozzám, és megkért, hogy tartsam meg az énekóráit heti egy alkalommal, mert ő nem jó a zenében. Valakitől hallotta, hogy én viszont igen (egyébként ez nem igaz, mert még kottát olvasni se tudok, csak szeretek énekelni.) A szépséghiba ott van, hogy ő úgy hitte, ez neki jár, és mindezt néhány nap ismeretség és a reggeli kötelezően odavetett műmosollyal kísért "hávárjú"-jáért cserébe egy egész éven át meg is teszem neki. Úgy, hogy még az órarendemben se lenne nyoma. Természetesen rögtön tudtam, hogy ki akar használni (mint kiderült, több újonnan érkező kollégánál is bepróbálkozott fű alatt, hogy kevesebbet kelljen dolgoznia). Két nap múlva odamentem hozzá, és mondtam, nem vállalom, mert nekünk Anuban tanároknak van a legtöbb óránk. Kedvesen, ámde határozottan utasítottam vissza a kérését. Más esetben még akár haragudhattam volna is, mit képzel magáról. Mindenesetre azóta nem jár már nekem a bájvigyor és a hogyvagyozás, és meg kell mondjam, nem is baj, mert nem az a személyiség, akivel jó lenne bármilyen kapcsolatba állni. Az ő sértődöttsége csak megerősítette a NEM-em értékét.

 6. NEM FÉL ÉSSZERŰ RIZIKÓT VÁLLALNI 

Aki erős, hajlandó bevállalni némi az ésszerűség határain belül mozgó rizikót.  Nem fejest ugrik a semmibe, egyszerűen csak mérlegeli a kockázatot és hogy mit nyerhet, alaposan számba vesz minden lehetséges jó vagy rossz forgatókönyvet.

RÉSZBEN EGYETÉRTEK: Aki mer, az nyer. Ugye, ismerős a magyar mondás? És valóban így van, ha a legkisebb rizikót sem vállaljuk a boldogabb élet reményében, amit nem fog helyettünk megtenni senki, akkor hosszú évek sora fog eltelni úgy, hogy biztonságban érezzük magunkat ugyan (valakinek ez is elég), de a fejlődés lehetőségét elvesszük magunktól. A változástól mindenki fél, nem gondolom, hogy egy munkahelyváltás, válás vagy más életkörülmények megváltozása ne váltana ki félelmet az emberekből, a különbség ott lehet, hogy a félelem ellenére is belevágunk az újba.

7. NEM BÁNKÓDIK A MÚLTON

Aki erős, elfogadja a múltját, nem pazarol lelki energiát a régi sérelmekre, nem búsong a régi szép idők elmúlta felett. A jelenben él és a jövőt tervezi.

RÉSZBEN EGYETÉRTEK: A múltban történt események, emléktöredékek, érzések egyvelegéből épül fel az ember. Teljesen nem lehet sutba dobni, hisz az identitásunkat az átélt élmények adják. Csak a múltban élni viszont tényleg nem érdemes, mert akkor a jelen és a jövő élvezhetetlenné, értelmetlenné válik. Elismerem, vannak az ember életében olyan történések, amelyeket nem könnyen lehet elfelejteni és feldolgozni. Egy életen át hordozni tüskéket, fájdalmat - egyenes út a boldogtalansághoz. Ezeknek az élményeknek a feldolgozásához lehet segítséget kérni, legyen az barát vagy hivatásos segítő. 

 8. NEM KÖVETI EL UGYANAZT A HIBÁT ÚJRA ÉS ÚJRA

A mentálisan erős ember felelősséget vállal múltbéli tetteiért és tanul a hibáiból, így nem követi el rendre ugyanazokat a bakikat, és a következő alkalommal próbál minél jobb döntéseket hozni. (Ez egyébként a nagyon sikeres (cég)vezetők és vállalkozók egyik legfőbb megkülönböztető jegye.)

RÉSZBEN EGYETÉRTEK: Persze törekszünk arra, hogy ne kövessük el ugyanazt a hibát, de csak nagyon kevés ember ismeri fel a saját, gyakran ismételt viselkedésmintáit, és emeli ezt tudatos szintre. Például gondoljunk csak arra a nőre, aki mindig bántalmazó társat választ, és mégse tud (vagy képes) másként tenni. Pedig lehet, hogy már felismerte, hogy ez neki nem jó. A kérdés sokkal bonyolultabb, mert még ha fel is ismerted a sorozatos bakijaidat, nem biztos, hogy képes vagy megváltoztatni pusztán akarással. Az már viszont valóban az érettebb személyiség jellemzője, hogy az elkövetett hibáért vállalja a felelősséget, és nem keres bűnbakot vagy valaki mást, akire át lehet tolni a következményeket. Ez Thaiföldön óriási gondot okoz nekünk, a nyugati társadalmakból érkezőknek, mert itt soha senki nem ismeri el, ha tévedett, és mindenféle körmönfont módon megpróbálják másra kenni a dolgokat, vagy egyszerűen csak hallgatnak. Így könnyen találhatod magad olyan szituációban, hogy téged vádolnak valamivel, aminek még csak a létezéséről se tudsz, így megvédeni se egyszerű magad. 

 9. KÉPES ELISMERNI MÁSOK SIKEREIT

Az erősekben megvan az a képesség, hogy elismerjék és ünnepeljék mások eredményeit. Nem irigykednek vagy gyűlölködnek csak azért, mert más sikeresebb, mint ők. Felismerik, hogy a siker mögött milyen kemény munka van és megpróbálnak ők is ugyanilyen keményen dolgozni, hogy eredményesek legyenek. 

EGYETÉRTEK: Érezted már valaha, hogy sárgulsz az irigységtől, mert valaki olyasmit ért el, amire te is nagyon vágytál? Vagy nem is vágytál rá, mégis szíven üt, hogy neki összejött, sikerült és most elégedett. Az irigység természetes emberi tulajdonság, ha egészséges szinten van jelen. Elsősorban - ha jobban megfigyeled - az irigységet fájdalom kíséri, a be nem teljesült álmaid fájdalma. Ha nem utálod a másikat azért, mert sikeres, hanem ez téged is inspirál és esetleg jobb teljesítményre sarkall, az nyerő. Ha gondolatban vissza-visszatérsz az adott személy sikeréhez, és netán még utálni is elkezded őt érte, akkor kezdj el gyanakodni. Ez nem fog jót tenni. Nem neki, neked. Van még az a fogalom, hogy "Úgy irigyellek." Vizsgáld meg, szoktad mondani? Kinek? Milyen helyzetben? 

10. NEM ADJA FEL AZ ELSŐ KUDARC UTÁN

Minden kudarc egyben lehetőség is az újra. Még a legsikeresebb cégvezetők is elismerik, hogy a kezdetekkor milyen alapvető hibákat követtek el. Aki erős, kész a kudarcra, és nem futamodik meg, egészen addig, míg el nem éri a célját. 

EGYETÉRTEK: személyiségfüggő, ki hogyan képes kezelni a kudarcot. Korunkban, amikor csak az a jó, ami tökéletes, a kudarc valami alantas, kerülendő dolog, amit nehezen élnek meg az emberek. Pedig egy kudarc új kapukat is képes megnyitni, lehet erősödni általa. Mert mindannyian elbukunk néha, és az, hogy képesek vagyunk felállni, tesz minket emberré. 
Megint egy történet. Az egyik thai diákom apukája, aki Amerikában élt egy ideig, elmesélte nekem, hogy olyan befolyásos és gazdag családban nőtt fel, ahol arra nevelték őket, mindent azonnal meg kell oldani, bukás vagy hibázás lehetősége kizárt. Gyerekkorától ezt hallotta, és mire középiskolás lett, ő is úgy gondolta, nem engedheti meg magának, hogy hibázzon és mindent azonnal meg akart kapni. Eredmény? Évekig tartó pszichoterápia, és bár legalább 20 év eltelt azóta, még mindig dolgozik ezen. Viszont hihetetlen volt hallani, amikor azt mondta: "Most már szabad vagyok." Meg kell mondjam, a kisfia az egyik legkiegyensúlyozottabb és legszeretettelibb gyerek a csoportban, látszik, mennyi munka van a nevelésében. 

 11. NEM FÉL EGYEDÜL LENNI

A mentálisan erős ember élvezi az egyedüllétet is és képes tartalmasan eltölteni. Ezt az időt értelmes dolgokra használja, tervezget, belemerül abba, amit csinál. Élvezik a saját társaságát, a hangulata és boldogsága nem más emberekétől függ. Persze, szeretik a társaságot, de nem ez határozza meg, hogy jól érzik-e magukat.

EGYETÉRTEK: Vannak emberek, akik egyáltalán nem viselik el az egyedüllétet. Minden egyes percüket másokkal kell eltölteniük ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat. Minden este találkozó, egy kis vásárlás, csak hogy nyüzsgés legyen körülöttük. Ez az igény változik természetesen az életkorral, és egyre kevesebbet mozdulunk ki. A magány - még ha nagyobb családban is él  valaki - néha kell a léleknek!  Ez az idő csak a tiéd, alkalom az összegzésre, álmodozásra, tervezésre. Egy sokgyerekes, túlterhelt anyuka mesélte nekem egyszer, hogy minden hónapban egy napot arra szán, hogy hazamenjen a szüleihez. Mikor ott van, nem zavarhatja senki, alszik, pihen, lazul, hogy újult erővel térjen vissza a népes családjához. És ebben még a férje is partner. Jó, hogy van ilyen. És hogy az anyuka meg meri engedni magának, hogy egyedül legyen (leküzdve a lelkiismeret-furdalást, hogy ő ettől már nem jó anya többé.)

 12. NEM ÉRZI ÚGY, HOGY A VILÁG TARTOZIK NEKI

A mentálisan erős emberek nem érzik úgy, hogy bármi is járna nekik az élettől. Különösen a mostani gazdasági helyzetben tisztában vannak vele, hogy mindenért meg kell küzdeniük (jó fizetés, juttatások, kényelmes élet), és tesznek is érte.

EGYETÉRTEK: Én személy szerint mindig sokkal jobban tudtam értékelni azokat a dolgokat, amik nem csak úgy az ölembe hullottak, hanem meg kellett harcolnom értük. Egyetlen egyszer éreztem úgy életemben, hogy nekem valami jár, mert fiatal vagyok, és a ez a rákból való felgyógyulás volt. De rövid idő alatt megértettem akkor is: abszolút nem magától értetődő, hogy az embernek csak azért jár valami, mert gazdag, szép vagy éppen fiatal. 

13. NEM VÁR AZONNALI EREDMÉNYEKET

Legyen szó akár edzéstervről, fogyókúráról vagy egy új üzlet beindításáról, az erős ember tudja, hogy hosszú távra kell terveznie, nem várhat azonnali eredményeket. Lépésről lépésre halad, beosztja az energiáját, és az apró sikereket is értékeli. Tudja, hogy nagy változáshoz idő kell.

EGYETÉRTEK: türelem, kitartás (netán állhatatosság, értelmező szótár szerint: Következetesen kitartó (személy), aki ragaszkodik életét irányító gondolataihoz, elképzeléseihez, céljaihoz, elhatározásaihoz és szándékaihoz, kitart mellettük és nem változtatja meg őket egyik napról a másikra.), ezek még a vallások többségében is nagyszerű erények. Hát még ha több, mint hétmilliárd embertársunk vonatkozásában tekintjük ezeket a tulajdonságokat. Nem tartozik ugyan szorosan ide, de ha még az együttérzés is beállhatna a sorba, akkor nekem megvannak a favoritjaim, legalábbis érzések szintjén. Talán nem vitatja senki, hogy a türelem kevésbé népszerű manapság, amikor arra szocializálnak minket, hogy mindent azonnal szerezzünk meg, valósítsunk meg, éljünk át, stb.

Kérdés:
Szerinted valóban ezek a lelkileg erős ember tulajdonságai? Hozzá tudnál tenni valamit, vagy elvennél belőle? 

Baby blues & co. avagy szülés utáni depresszió és társai

A mai téma nem riogatási céllal kerül most be ide, hanem azért, hogy a megelőzést népszerűsítse. Tegnap fejeztem be Elif Safak török írónő szülés utáni (más néven posztnatális vagy post partum) depressziójáról szóló, fura hangulatú regényét. A címe beszédes: Fekete tej. 

Kedvelem az írónőt, jó stílusban ír kifejezetten női témákról. A nyugati társadalmak alapvető problémáit vegyíti némi keleti fűszerrel, a nők mindennapi gondjairól, sorsáról gondolkodik egész eredeti hangon. 

A depresszió kétségkívül egyre inkább elharapózik, a 21. század embere lépten-nyomon ki van téve a veszélynek, hogy rövidebb-hosszabb ideig tiszteletét teszi nála ez a búskomorsággal, közönnyel, ürességgel járó kór. (Némi szójátékkal élve, lassan nem kórkép, hanem korkép lesz. Ami már önmagában is eléggé lehangoló.) Ma tehát erről lesz szó, a depresszió speciális fajtájáról, mely általában a nőket érintheti, de bármily meglepő, újabban nemcsak a nőknél, de a férfiaknál is leírtak hasonló tünetegyüttest.

Az utóbbi időben számos híresség beszámolt szülés utáni negatív élményeiről, megváltozott hangulatáról, körülményeiről, miután karrierjük megszakításával a gyermekvállalás mellett döntöttek. Köztük volt Gwyneth Paltrow, Courtney Cox-Arquette és Angelina Jolie is. Brook Shields, a Kék lagúna egykori sztárja könyv formába öntötte szülés utáni depressziójával kapcsolatos érzéseit, tapasztalatait. Ezt nem olvastam ugyan (meg kell jegyezni, hogy nem kapott túl jó kritikát olvasóitól), de ha valakit érdekel vagy érint a téma, És hullott az eső címen találja meg például könyvtárban. Minden segítség jól jöhet ebben a helyzetben.

A betegség hátterében hormonális, szociális és pszichológiai tényezőket feltételeznek a tudósok. Kutatások bizonyítják, hogy a terhesség alatt a szervezet tízszer több női hormont termel, mint normális körülmények között. Ez a megemelkedett hormonszint a szülést követő 3 napban visszaesik a kiindulási értékre, és ez a változás nagyon komoly megterhelést jelent az anya számára. Éppen ezért - mivel biológiai szempontból a női test hasonlóan működik a világ minden táján - a szülés utáni depresszió bármely kultúra, vallás és ország anyái körében felütheti a fejét. És a szülőanya kora sem igazán mérvadó.

A szakirodalom számos kiváltó okot feltételez. Ezek egyike is elég lehet, hogy a nem kívánt lelkiállapot kialakuljon az anyában a baba születése után, de akár több tényező együttese is okozhatja a megjelenését. 

Nézzük meg ezekből a leggyakrabban előforduló okokat! 

Különösen veszélyeztettek lehetnek azok a nők, akik fiatalon vállalnak gyermeket, kifejezetten rossz, bizonytalan házasságban vagy párkapcsolatban élnek, vagy egyedülállóak. Fokozottabb odafigyelést igényelnek azok a nők is, akik már a terhesség alatt tapasztaltak komolyabb hangulatváltozásra utaló tüneteket. Persze nem mindig derül fény erre, hisz az anya sokszor még magának is nehezen vallja be, hogy nincs vele rendben valami, és a szégyen miatt nem jelzi környezetének, hogy támogatásra lenne szüksége. Nagy erőfeszítést igényel a probléma elrejtése, hiszen az (leendő) anya úgy gondolja, élete legszebb, legteljesebb időszakát kellene megélnie, ehelyett megmagyarázhatatlan, látszólag ok nélküli szomorúságot tapasztal. A rossz anyagi körülmények, a támogató család hiánya vagy a gyermekvállalással szemben érzett ellentmondásos érzelmek is fokozzák a szülés utáni depresszió kialakulási valószínűségét. Nem tesz jót az anya stabilitásának a hirtelen környezetváltozás (pl. költözés, hosszabb utazás). Sokakat az visel meg, hogy terhességük utolsó percéig dolgoznak szinte, és nagyon élesnek tűnik a váltás, ami a pörgő életstílustól hirtelen elválasztja őket, a csecsemő mellett törvényszerűen lelassul a legtöbb nő életritmusa. A depresszió kialakulásában közrejátszhat még egy közeli rokonnak való nézeteltérés. Ilyen például az anyóssal vagy édesanyával összekülönbözés a gyermek gondozását illető kérdésekben. Különösen erősen hat tudatalatti szinten az újdonsült anyára minden, múltban átélt lelki trauma (ezek tárháza sajnos végtelen), illetve felerősödhetnek a szorongás és aggodalom, ha valakinek a személyisége alapvetően hordozta ezeket a jegyeket.

Milyen  szintjei vannak a szülés utáni depressziónak?

1. Baby blues:

A statisztikák szerint a frissen szült nők 50-80%-ánál, általában a szülést követő 3-4. napon jelentkezik a gyermekágyi szomorúság vagy baby blues. Legfőbb jellegzetesség a változékonyság, például az euforikus boldogságérzés hirtelen átváltása sírógörcsbe. A nehezen körülírható tünetekre jellemző még, hogy a kismama gyakran csak utólag képes beszámolni ilyen tapasztalatairól.

A baby blues 7-8 napnál nem tart tovább, a félelem és levertség hullámai normális esetben hamar elcsitulnak. Ez az állapot azonban mindenképpen figyelmet érdemel, amennyiben előfutára lehet a súlyosabb szülés utáni pszichózisnak vagy depressziónak.

2. Szülés utáni depresszió:

A gyermekágyi időszak 4-6. hetén jelentkezik tipikusan, minden nyolcadik-tizedik anyát érint (azaz nem elhanyagolandó számú nőnek kell megküzdenie vele!). Tünetei hasonlóak a klasszikus értelemben vett depresszióéhoz, melyek kiegészülnek például a gyermek ellátása körüli teendők hanyagolásában, vagy a túlzott gondoskodásban. A kialakulás sajnos végbe mehet észrevétlenül, de a baby blues állapota is átfordulhat súlyosabb állapotba. 

3. Szülés utáni pszichózis:

Igen ritka, de minden esetben kórházi kezelést igényel a post partum pszichózis. A kisbaba ellátását gyakran lehetetlenné tevő állapot, általában a bipoláris depresszióhoz hasonló tünetekkel jár. Bár a szülés utáni napokban is elkezdődhet, de általában később, a 3-4. hónapban jelentkezik súlyosabb formában. Ha a környezet azt tapasztalja, hogy az újdonsült anya viselkedése bizarr, hangulata rendkívül szélsőséges, vagy éppen hallucinációk gyötrik, netán bántalmazza a kicsit, késlekedés nélkül szakemberhez kell fordulni. Nem érdemes az időre bízni az olyan furcsaságok "megoldódását" sem, ha például a kismama szélsőségesen túlzásba viszi a gyermek öltöztetését, "technikai" ellátását az érzelmi kontaktus rovására.

A betegséget tévesen "laktációs pszichózisként" is szokták emlegetni. Ez a mára már elavult elnevezés arra utal, mintha az anyatej, mint valamiféle méreg, lenne felelős a tünetekért, és a gyógyuláshoz vezető utat a tej elapasztásában vélték megtalálni. Napjainkban valószínűnek tartják, hogy a hormonális folyamatok állnak a háttérben, hiszen a kórkép előfordulása a különböző kultúrákban, sőt az elmúlt 150 évben közel azonos.

Hogyan ismerhető fel a szülés utáni depresszió?

Le kell szögezni, hogy ennek az állapotnak a felismerésében a környezet ébersége legalább akkora szerepet játszik, mint azé az anyáé, akin megmutatkoznak a betegség jelei. Csak akkor lehet orvosolni a problémát, ha gyors és hatékony segítséget kap, aki rászorul. (Ugyan a már emlegetett írónő, Elif Safak arról számol be könyvében, hogy számos terápiás lehetőség kipróbálása után a maga erejéből sikerült túljutnia ezen a 10 hónapig tartó komor perióduson, nem mindenki olyan szerencsés, hogy saját útját járva mintegy "meggyógyítsa önmagát.")

Az ismertetőjelek tehát a következők:

• állandó rosszkedv, mely nem múlik el annak ellenére sem, hogy az illető megkísérel túllépni rajta
• energiahiány, a "semmihez nincs kedvem" érzése, sírás a legváratlanabb helyzetekben (Safak például némi iróniával leírja, hogy bármin képes volt sírni, pl. a villanydrótra feldobott fél pár, kopott sportcipőt úgy megsajnálta és megsiratta, hogy bement a polgármesterhez, intézkedjen, szedjék le a cipőt, ne árválkodjon ott egyedül szegény. Akkor is, ha ez csak fikció, jól szemlélteti, hogy milyen helyzetek késztethetnek sírásra valakit, aki ebben a tünetegyüttesben szenved).
• ingerlékennyé, túlzottan érzékennyé válik 
• a múlton mereng, nem a jövő felé fordul, nem tervezget, csak hagyja, hogy megtörténjenek a dolgok
• elégedetlen vagy bűntudata van, legfőképp azért, mert így érzi magát és hogy nem lesz jó (tökéletes) anyja születendő gyermekének
• szokatlanul szétszórttá, feledékennyé válik valaki
• a legkisebb dolgot is felfújja, mindenért veszekszik, amin korábban könnyen átsiklott volna
• rendszertelen alvás, ami kimerülhet abban, hogy a várandós nő alig alszik, vagy éppen ellenkezőleg, alig lehet rávenni, hogy ne aludjon állandóan
• megváltozott étkei szokások: túlzott (kényszeres) falánkság vagy étvágytalanság
• a külső teljes elhanyagolása: a személyi higiénia semmibe vétele (pl. nem tisztálkodik, nem mos hajat hetekig, a pizsamát nem szívesen cseréli utcai ruhára)
• abszolút hidegen hagyja a környezete és a külvilág történései, érdektelen, de a csecsemő körüli teendőket is csak ímmel-ámmal látja el (véleményem szerint a manapság oly divatos számítógépes játékokba való menekülés is lehet a depresszió egyik lehetséges levezetés módja)
• aszociális viselkedést tanúsít: bezárkózik, nincs kedve emberek közé menni, még egy kis friss levegőt szívni sem, elzárkózik a rokonok és barátok elől is, nem enged magához közel senkit
• szexuális érdeklődése teljességgel megszűnik, rideggé válik (és ezzel kezdetét veheti a házastársak elhidegülése)
• extrém esetben rettegés is felléphet azzal kapcsolatban, hogy nem lesz képes gondozni a kicsit, vagy egyenesen kárt tesz benne (sajnos az olyan történetek, melyek arról szólnak, hogy az anya valamilyen brutális módon ártott a gyerekének vagy a halálba menekül, pl. vele együtt kiugrik egy magas épületből, nem ritkán vezethetők vissza erre a betegségre)

Mindezek a tünetek előfordulhatnak bárkinél, aki gyermeket hoz a világra, de ha a szülést követő 3 hónapban jelentkeznek és két hétnél tovább fennállnak, akkor szülés utáni depresszióról beszélünk. Ezek közül néhány természetesen minden anyukánál kialakul, de többnyire néhány óra vagy nap alatt nyomtalanul elmúlik. Ha a tünetek annyira  súlyosak, hogy megakadályozzák az anyát a gyermek körüli teendők ellátásában, vagy hetekre elhúzódnak, esetleg öngyilkossági gondolatok is  kísérik, akkor mindenképp érdemes orvoshoz fordulni. A szakember ezekben az esetekben javasolhat gyógyszeres és pszichoterápiát is. A gyógyszerek közül elsősorban olyan hangulatjavítókat ír fel, melyek mellett lehet folytatni a szoptatást, így a kismamának attól nem kell tartania, hogy nem táplálhatja gyermekét természetes módon. Jó szolgálatot tehet a támogató családi környezet vagy egy bizalmas barátnő, akivel meg lehet osztani a kétségeket.

Kérdések:

Ha nő vagy, és van már gyermeked: Átéltél-e hasonlót a szülést követő időszakban? Esetleg volt-e  a környezetedben valaki, akit érintett ez a probléma? 

Mit gondolsz, az apáknak, akikről viszonylag ritkán szól a fáma, melyek a megküzdés lehetőségei? Hogyan segíthet a környezet a gyermekágyi szomorúságban szenvedőknek?

Fordítsd át a szürkét!

Igen, fordítsd át a szürkét, és jó ha ezt egészen tudatosan teszed. Általában működik. Tegnap beszéltem telefonon egy nagyon kedves, közeli barátnőmmel, aki eltörte a bokáját. Megegyeztünk abban, hogy ez nem csak annyit jelent, hogy most ágynyugalomra van ítélve, és a lábát, ami gipszbe van öntve, pihentetni kell. 

Mi okozta a "törést"? Egyrészt egy banális véletlen, hogy pont ott és akkor, a kocsijából a munkahelye előtt kiszállva reggel kifordult a bokája és ripityomra törött, másrészt egy nyilvánvaló jelzés, hogy lassíts, ne pörögj túl, vannak napok, amikor el kell engedned a kötelességeket, görcsöket. Persze, ha az ember nem lesz ettől a helyzettől olyan frusztrált, hogy még jobban bepörög - a tétlenségtől, a kiszolgáltatottságtól és az idő siettetésétől, hogy múljanak már a napok, és tűnjön a betegség. De ezt lehet engedni, de tényleg.

Majdnem ilyenformán jártam múlt héten én is. Nem, nem törött el semmim, bár jó párszor nekiálltam kecsesnek éppen nem mondható módon piruettezni a jeges járdákon, sőt még az úttesten is, miközben az egyik tanfolyamról rohantam a másikra. Elkaptam valami makacsnak ígérkező felső légúti vírust is, ami hőemelkedéssel, gyengeségérzéssel, köhögéssel, stb. járt. Kicsit tartottam attól, hogy teljesen lever a lábamról, és hétfőre, mire dolgoznom kell, menni (ráadásul az egyik hely teljesen új volt, és elég nagy elvárást támasztottak felém) még a hangom is elillan, és akkor nagy a baj. 

Tudni kell, hogy a magam fizikai szinten történő megbetegítését időnként, amikor valami új vagy hirtelen megváltozott körülmény jön az életembe, igen magas fokon vagyok képes űzni. Talán mindig így volt, de tény, a betegségem óta sokkal tisztábban érzékelhető ez. Már megtanultam ezt a jelenséget kontrollálni, sokkal tudatosabban és hatékonyabban tudok tenni ellene, ha érzem, hogy a stressz miatt gyengül az immunrendszerem (nagy kedvenc témám a pszichoszomatika, talán már említettem, hiszem, hogy minden betegségünk, tünetünk, balesetünk valamire visszavezethető, a lelki sík egyfajta kivetülése, a kézzelfogható valóságban való manifesztálódása). Szóval, színekkel igyekeztem feldobni a kedvem, s elősegíteni, hogy gyorsabban helyre rázódjak. A színek számomra nagyon fontosak, elengedhetetlen kellékei a hétköznapjaimnak: az öltözködésemnek és a környezetemnek. Törött lábú barátném ugyan nevetve felvilágosított, hogy nem csoda, hogy a gyulladás nem gyógyul, ugyanis élénk narancs színű sállal bugyoláltam be a nyakam, ami a színterápia szerint (a piros mellett) növeli a betegség intenzitását. Kéket kellett volna használnom, mert az állítólag gyógyító, gyulladást enyhítő szín. Persze, ő nem tudhatta, hogy én ezen a héten szándékosan veszek fel vidám és harsány színeket, öltök cifra mintájú ruhát, csiricsáré kiegészítőket. Ebből nyerek energiát, akár a buddhista szerzetesek.

Mert épp az a projektem zajlik, amit az önerősítésre találtam ki magamnak, főleg az ilyen kedvetlen és megbetegítő időszakokra, és éppen színesbe fordítom át a szürkét nagy elánnal. Ennek része pl. az ágynemű színének megváltoztatása, lilára szoktam ilyenkor cserélni a párnahuzatokat, és illatokkal telítem a szobát. Most például kubeba olaj párolog a fűtőtesten. Ennek az egyszerű találmánynak az is része, hogy nem hagyom el magam (amire egyébként gyakran hajlamos vagyok, olyan csábító tud lenni az ágy és a szieszta), és a mai napon is ennek fényében cselekedtem. A zuhogó eső ellenére, egymást meggyőzve találkoztunk egy másik kedves barátnőmmel és könyvtáraztunk, vásároltunk, ebédeltünk és már csak úgy szokásból is szidtuk az égi áldást, ami nem hó. De legalább kimozdultunk! Olyan szomorú lett volna itthon maradni, még ha az időjárás ezt sugallta is.

Bangkok, ahol a szmogtól mindig szürke az ég, de azért színesbe fordítja a nap (saját kép)

 Hiszem és vallom, hogy az embernek néha igenis gatyába kell rázni magát. Ez most ellentmondásosan hangozhat, hiszen a poszt elején pont arról regéltem, hogy vannak periódusok az életben, amikor meg kell állni, nagy levegőt kell venni és erőt gyűjteni. Máskor viszont pont arra van szükség, hogy meglóduljunk, és tegyünk valamit a hétköznapokat beborító szürkeség ellen. Kell a rutin, az ad vázat az emberi életnek, de kell a szín, és azt csak magunk vihetjük bele a saját történéseinkbe, belső és külsőkbe egyaránt. Kényes egyensúly ez, sokszor nem is sikerül megtalálni, kicsit túlteng a feledhető, az igazán szürke, máskor meg minden egyes pillanatot a tetterő fénye ragyog be. De talán ez a ritkább, a nehezen megvalósítható. De nem lehetetlen. Csak némi erőfeszítésre van szükség, és kész. Ugye?

Kérdés:

Mivel próbálod meg feldobni a hétköznapokat? Szereted a szürkét (értsd, ahogy gondolod)? És a színeket?