A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jellem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jellem. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 25., vasárnap

Lelkileg erős ember: te az vagy?

Tavaly ősszel jelent meg egy érdekes, a lelkileg erős emberek alapvető tulajdonságait összefoglaló cikk az interneten, melyet az amerikai Amy Morin jegyez. A hölgy kórházi szociális munkás és író az adatlapja szerint, a cikk eredeti, angol verzióját itt találjátok. Érdemes inkább azt olvasni, ha tehetitek, mert a fordítás mindig torzít valamennyit a szerző gondolatain. (Főleg ha - mint a mostani - eléggé elnagyoltra sikerült, bocsánat érte.) 
Mindenesetre a cím így szól: 13 dolog, amit a lelkileg erős ember elkerül...
Az írás nem minden pontjával értek egyet, ezért is teszem közzé a blogon, hátha együtt kiokoskodunk valamit, és hozzáadunk valamit. Ha írtok véleményt, hozzászólást, nagyon jó lesz, mert az utóbbi időben nem posztoltam semmit (megvolt ennek is az oka: a világ másik felére költöztem egy időre, és az első hetek az alkalmazkodással teltek.) 
Az is fontos szempont szerintem, hogy a mentálisan erős ember minden kultúrában mást és mást jelent. Nekem ez a cikk nagyon amerikai, és az érzékenyebbre sikerült magyar lelkemmel nem minden emészthető benne. (Mondom ezt úgy, hogy ebben az ázsiai országban, ahol élek, már sokadszor mondják nekem és nem csak az itt élők, milyen erős vagyok...)
Míg egy amerikait az önérvényesítés, a kifelé sugárzott magabiztosság és a saját célok és tervek megvalósítása motivál elsősorban, és nagy ívben tesz a többi embertársára, az lebeg a szeme előtt, ami NEKI JÓ, egy kelet-európainak még mindig a mélyen megélt érzéseinek sokasága lesz a belső mozgatórugója, és jól is van ez így. Ami engem illet, örülök, hogy oda születtem ahová, mert megélhetem, milyen az, igazán törődni a másikkal, és nem felszínesnek lenni. Meglep, hogy így látom magunkat? Pedig ez most hatványozottan így van, miután legalább nyolc különféle nemzet fiaival s lányaival dolgozom együtt, van hát összehasonlítási alap. (Ugye mondanom sem kell, hogy a kollégák közül a lengyelek lettek a legjobb barátaim? Nagyon hasonló a lelki beállítódásuk, neveltetésük, a történelmi gyökereik a miénkhez, legtöbbször félszavakból is értjük egymást, és a humorunk is közös.)

Lássuk, ki az, aki Amy Morin szerint igazán erős!
1. NEM PAZAROL IDŐT AZ ÖNSAJNÁLATRA
Mentálisan erős embert soha nem fogsz látni a körülményei miatt sajnálkozni, vagy azon a tényen bosszankodni, hogy valaki rosszul bánt vele. Ő már tudja, hogyan vállaljon felelősséget a tetteiért, illetve a lehetséges következményekért. Tisztában van azzal is, hogy az élet nem mindig igazságos. Ha kellemetlen vagy rossz helyzetbe kerül, azt mondja: "Na, jól van." vagy egyszerűen csak: "A következőt!" (gondolom nehézséget)

NEM ÉRTEK EGYET: Az önsajnálat nagy dózisban adagolva VALÓBAN káros, sőt néha kóros. Sok ember szenved tőle, mégsem tesz ellene semmit. Manapság népbetegséggé nőtte ki magát a panaszkodásra való hajlammal együtt. De! Azért néhanapján mindenkinek joga van ahhoz, hogy kicsit sajnálja magát, ha elkámpicsorodik. Ha folyton kíméletlen vagy önmagaddal, tartod magad, és nem engeded meg, hogy erőtlen legyél, akkor a többiek szemében te leszel a bevehetetlen bástya, aki soha nem mutat gyengeséget, így nem is omolhatsz össze soha. Pedig nem létezik olyan ember, akivel ez ne történne meg olykor. Vannak élethelyzetek, amikor a gyengeség az egyedüli túlélési mód.
2. NEM ADJA ÁT AZ IRÁNYÍTÁST 
A mentálisan erős ember nem hagyja, hogy más kontrollálja őt vagy felülkerekedjen rajta, mert tudja, hogy ő irányítja a tetteit és érzelmeit és ő választja meg azt is, hogyan reagál, milyen érzéseket táplál egy adott szituációval kapcsolatban. 

NEM ÉRTEK EGYET: a cselekedeteidet tényleg csak te irányítod, rég rossz, ha mások teszik helyetted, de ez sem ritka (van a világon számos hely, ahol ez a pont nem ennyire egyértelmű, gondolj csak arra, milyen jogai vannak a nőknek az arab világban...) Viszont az érzelmek pont attól érzelmek, hogy nem tudjuk őket irányítani! Maximum elnyomni, elfojtani. Hogyan kényszeríted magad például, hogy ne legyél szerelmes, ha minden sejted egy valakiért bizsereg? Ha gyászolsz, hogyan tudod meggyőzni magad, hogy ne fájjon? Ha bántottak, a félelemnek és szégyennek azonnal megálljt tudsz parancsolni? Sajnos nem. Egészséges lelkületű ember erre nem képes.
3. NEM TART A VÁLTOZÁSTÓL
A mentálisan erős ember nem próbálja meg elkerülni a változásokat, lelkes és nyitott rájuk. A legnagyobb félelmük nem a bizonytalanságból származik, hanem hogy valami ugyanolyan marad. A változás és a bizonytalanság az ilyen embert arra sarkallja, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa.

RÉSZBEN EGYETÉRTEK: kicsit mindannyian félünk a változástól, legyen az munkahelyváltás, válás, új tevékenység, amiben nincs tapasztalatunk. A különbség ott van, hogy vannak emberek, akik a félelmeiket legyűrve is bele fognak vágni az újba egy jobb jövő reményében. Nem tudom, miért kell ennyire rettegni kimondani, hogy mindannyian félünk. Egyik elismert pszichiáterünk mondta, hogy ha nem félsz semmitől, az már az elmebetegség kategóriájába tartozik. És ez nagy valószínűséggel igaz. A félelem már az ősidőkben is az ember túlélését szolgálta.
4. NEM PAZAROL ENERGIÁT OLYAN DOLGOKRA, AMELYEKET NEM TUD MEGVÁLTOZTATNI
Nem hallasz mentálisan erős embert sokat (!) panaszkodni például egy elveszett csomag vagy dugó, legfőképp pedig más emberek viselkedése miatt. Az ilyen ember hamar felismeri, hogy vannak helyzetek, amikor az egyetlen dolog, amit befolyásolni tud, az a hozzáállása.

EGYETÉRTEK: az első kitétel, ami tényleg tetszik. Próbálok ennek szellemében élni, főleg most. Az, hogy teljesen váratlan és ijesztő helyzeteket kellett megoldanom az elmúlt hetekben, amikre az otthon biztonságában gondolni se mertem volna, növeli az önbecsülést, és megtanít nem idegeskedni a megváltoztathatatlan dolgok miatt! Itt tényleg az működik, ha elengeded a zavaró dolgokat. A türelem szerintem a lelkileg erős emberek egyik legfontosabb jellemzője. Az élet minden területén érdemes gyakorolni. Szerintem kifizetődik. Én egy életen át fogom tanulni.
 5. NEM AGGÓDIK AZON, HOGY MINDENKINEK MEGFELELJEN
A mentálisan erős ember tudja, hogy nem kell mindig mindenkinek megfelelni. Ismersz olyan embert, aki mindig alárendeli a saját szükségleteit a másokénak? Vagy olyat, aki pont az ellenkezőjét teszi, és rákényszeríti az akaratát másokra? Aki erős, az nem fél nemet mondani vagy kiállni önmagukért, ha a helyzet úgy kívánja. Törekszik a kedvességre, de nem keseríti el, ha nem mindenki elégedett a viselkedésével.

EGYETÉRTEK: ez itt nagyjából az asszertivitás témakörét fedi le. Te nem az vagy, amit mások gondolnak rólad, hanem pontosan az, amit te gondolsz magadról. Persze egy egészséges szintig. A nemet mondás képességét iskolai szinten tanítanám! Sok lelki gubanctól megóvná a cseperedő gyerekeket. A magyarok többségéből hiányzik ez a képesség, és gyakran mondanak olyan dolgokra is igent, amitől borsódzik a hátuk. Azt, hogy a másik fél hogyan éli meg a te nemedet, az ő korábbi élményei, emlékei és berögződései határozzák meg. Erre elmesélek egy a héten történt esetet. 
Az egyik nem túl nagy népszerűségnek örvendő amerikai férfi kollégám, aki egyébként eléggé szeret lébecolni, és a munkát másra hárítani át, odajött hozzám, és megkért, hogy tartsam meg az énekóráit heti egy alkalommal, mert ő nem jó a zenében. Valakitől hallotta, hogy én viszont igen (egyébként ez nem igaz, mert még kottát olvasni se tudok, csak szeretek énekelni.) A szépséghiba ott van, hogy ő úgy hitte, ez neki jár, és mindezt néhány nap ismeretség és a reggeli kötelezően odavetett műmosollyal kísért "hávárjú"-jáért cserébe egy egész éven át meg is teszem neki. Úgy, hogy még az órarendemben se lenne nyoma. Természetesen rögtön tudtam, hogy ki akar használni (mint kiderült, több újonnan érkező kollégánál is bepróbálkozott fű alatt, hogy kevesebbet kelljen dolgoznia). Két nap múlva odamentem hozzá, és mondtam, nem vállalom, mert nekünk Anuban tanároknak van a legtöbb óránk. Kedvesen, ámde határozottan utasítottam vissza a kérését. Más esetben még akár haragudhattam volna is, mit képzel magáról. Mindenesetre azóta nem jár már nekem a bájvigyor és a hogyvagyozás, és meg kell mondjam, nem is baj, mert nem az a személyiség, akivel jó lenne bármilyen kapcsolatba állni. Az ő sértődöttsége csak megerősítette a NEM-em értékét.
 6. NEM FÉL ÉSSZERŰ RIZIKÓT VÁLLALNI 
Aki erős, hajlandó bevállalni némi az ésszerűség határain belül mozgó rizikót.  Nem fejest ugrik a semmibe, egyszerűen csak mérlegeli a kockázatot és hogy mit nyerhet, alaposan számba vesz minden lehetséges jó vagy rossz forgatókönyvet.

RÉSZBEN EGYETÉRTEK: Aki mer, az nyer. Ugye, ismerős a magyar mondás? És valóban így van, ha a legkisebb rizikót sem vállaljuk a boldogabb élet reményében, amit nem fog helyettünk megtenni senki, akkor hosszú évek sora fog eltelni úgy, hogy biztonságban érezzük magunkat ugyan (valakinek ez is elég), de a fejlődés lehetőségét elvesszük magunktól. A változástól mindenki fél, nem gondolom, hogy egy munkahelyváltás, válás vagy más életkörülmények megváltozása ne váltana ki félelmet az emberekből, a különbség ott lehet, hogy a félelem ellenére is belevágunk az újba.
7. NEM BÁNKÓDIK A MÚLTON
Aki erős, elfogadja a múltját, nem pazarol lelki energiát a régi sérelmekre, nem búsong a régi szép idők elmúlta felett. A jelenben él és a jövőt tervezi.

RÉSZBEN EGYETÉRTEK: A múltban történt események, emléktöredékek, érzések egyvelegéből épül fel az ember. Teljesen nem lehet sutba dobni, hisz az identitásunkat az átélt élmények adják. Csak a múltban élni viszont tényleg nem érdemes, mert akkor a jelen és a jövő élvezhetetlenné, értelmetlenné válik. Elismerem, vannak az ember életében olyan történések, amelyeket nem könnyen lehet elfelejteni és feldolgozni. Egy életen át hordozni tüskéket, fájdalmat - egyenes út a boldogtalansághoz. Ezeknek az élményeknek a feldolgozásához lehet segítséget kérni, legyen az barát vagy hivatásos segítő. 
 8. NEM KÖVETI EL UGYANAZT A HIBÁT ÚJRA ÉS ÚJRA
A mentálisan erős ember felelősséget vállal múltbéli tetteiért és tanul a hibáiból, így nem követi el rendre ugyanazokat a bakikat, és a következő alkalommal próbál minél jobb döntéseket hozni. (Ez egyébként a nagyon sikeres (cég)vezetők és vállalkozók egyik legfőbb megkülönböztető jegye.)

RÉSZBEN EGYETÉRTEK: Persze törekszünk arra, hogy ne kövessük el ugyanazt a hibát, de csak nagyon kevés ember ismeri fel a saját, gyakran ismételt viselkedésmintáit, és emeli ezt tudatos szintre. Például gondoljunk csak arra a nőre, aki mindig bántalmazó társat választ, és mégse tud (vagy képes) másként tenni. Pedig lehet, hogy már felismerte, hogy ez neki nem jó. A kérdés sokkal bonyolultabb, mert még ha fel is ismerted a sorozatos bakijaidat, nem biztos, hogy képes vagy megváltoztatni pusztán akarással. Az már viszont valóban az érettebb személyiség jellemzője, hogy az elkövetett hibáért vállalja a felelősséget, és nem keres bűnbakot vagy valaki mást, akire át lehet tolni a következményeket. Ez Thaiföldön óriási gondot okoz nekünk, a nyugati társadalmakból érkezőknek, mert itt soha senki nem ismeri el, ha tévedett, és mindenféle körmönfont módon megpróbálják másra kenni a dolgokat, vagy egyszerűen csak hallgatnak. Így könnyen találhatod magad olyan szituációban, hogy téged vádolnak valamivel, aminek még csak a létezéséről se tudsz, így megvédeni se egyszerű magad. 
 9. KÉPES ELISMERNI MÁSOK SIKEREIT
Az erősekben megvan az a képesség, hogy elismerjék és ünnepeljék mások eredményeit. Nem irigykednek vagy gyűlölködnek csak azért, mert más sikeresebb, mint ők. Felismerik, hogy a siker mögött milyen kemény munka van és megpróbálnak ők is ugyanilyen keményen dolgozni, hogy eredményesek legyenek. 

EGYETÉRTEK: Érezted már valaha, hogy sárgulsz az irigységtől, mert valaki olyasmit ért el, amire te is nagyon vágytál? Vagy nem is vágytál rá, mégis szíven üt, hogy neki összejött, sikerült és most elégedett. Az irigység természetes emberi tulajdonság, ha egészséges szinten van jelen. Elsősorban - ha jobban megfigyeled - az irigységet fájdalom kíséri, a be nem teljesült álmaid fájdalma. Ha nem utálod a másikat azért, mert sikeres, hanem ez téged is inspirál és esetleg jobb teljesítményre sarkall, az nyerő. Ha gondolatban vissza-visszatérsz az adott személy sikeréhez, és netán még utálni is elkezded őt érte, akkor kezdj el gyanakodni. Ez nem fog jót tenni. Nem neki, neked. Van még az a fogalom, hogy "Úgy irigyellek." Vizsgáld meg, szoktad mondani? Kinek? Milyen helyzetben? 
10. NEM ADJA FEL AZ ELSŐ KUDARC UTÁN
Minden kudarc egyben lehetőség is az újra. Még a legsikeresebb cégvezetők is elismerik, hogy a kezdetekkor milyen alapvető hibákat követtek el. Aki erős, kész a kudarcra, és nem futamodik meg, egészen addig, míg el nem éri a célját. 

EGYETÉRTEK: személyiségfüggő, ki hogyan képes kezelni a kudarcot. Korunkban, amikor csak az a jó, ami tökéletes, a kudarc valami alantas, kerülendő dolog, amit nehezen élnek meg az emberek. Pedig egy kudarc új kapukat is képes megnyitni, lehet erősödni általa. Mert mindannyian elbukunk néha, és az, hogy képesek vagyunk felállni, tesz minket emberré. 
Megint egy történet. Az egyik thai diákom apukája, aki Amerikában élt egy ideig, elmesélte nekem, hogy olyan befolyásos és gazdag családban nőtt fel, ahol arra nevelték őket, mindent azonnal meg kell oldani, bukás vagy hibázás lehetősége kizárt. Gyerekkorától ezt hallotta, és mire középiskolás lett, ő is úgy gondolta, nem engedheti meg magának, hogy hibázzon és mindent azonnal meg akart kapni. Eredmény? Évekig tartó pszichoterápia, és bár legalább 20 év eltelt azóta, még mindig dolgozik ezen. Viszont hihetetlen volt hallani, amikor azt mondta: "Most már szabad vagyok." Meg kell mondjam, a kisfia az egyik legkiegyensúlyozottabb és legszeretettelibb gyerek a csoportban, látszik, mennyi munka van a nevelésében. 
 11. NEM FÉL EGYEDÜL LENNI
A mentálisan erős ember élvezi az egyedüllétet is és képes tartalmasan eltölteni. Ezt az időt értelmes dolgokra használja, tervezget, belemerül abba, amit csinál. Élvezik a saját társaságát, a hangulata és boldogsága nem más emberekétől függ. Persze, szeretik a társaságot, de nem ez határozza meg, hogy jól érzik-e magukat.

EGYETÉRTEK: Vannak emberek, akik egyáltalán nem viselik el az egyedüllétet. Minden egyes percüket másokkal kell eltölteniük ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat. Minden este találkozó, egy kis vásárlás, csak hogy nyüzsgés legyen körülöttük. Ez az igény változik természetesen az életkorral, és egyre kevesebbet mozdulunk ki. A magány - még ha nagyobb családban is él  valaki - néha kell a léleknek!  Ez az idő csak a tiéd, alkalom az összegzésre, álmodozásra, tervezésre. Egy sokgyerekes, túlterhelt anyuka mesélte nekem egyszer, hogy minden hónapban egy napot arra szán, hogy hazamenjen a szüleihez. Mikor ott van, nem zavarhatja senki, alszik, pihen, lazul, hogy újult erővel térjen vissza a népes családjához. És ebben még a férje is partner. Jó, hogy van ilyen. És hogy az anyuka meg meri engedni magának, hogy egyedül legyen (leküzdve a lelkiismeret-furdalást, hogy ő ettől már nem jó anya többé.)
 12. NEM ÉRZI ÚGY, HOGY A VILÁG TARTOZIK NEKI
A mentálisan erős emberek nem érzik úgy, hogy bármi is járna nekik az élettől. Különösen a mostani gazdasági helyzetben tisztában vannak vele, hogy mindenért meg kell küzdeniük (jó fizetés, juttatások, kényelmes élet), és tesznek is érte.

EGYETÉRTEK: Én személy szerint mindig sokkal jobban tudtam értékelni azokat a dolgokat, amik nem csak úgy az ölembe hullottak, hanem meg kellett harcolnom értük. Egyetlen egyszer éreztem úgy életemben, hogy nekem valami jár, mert fiatal vagyok, és a ez a rákból való felgyógyulás volt. De rövid idő alatt megértettem akkor is: abszolút nem magától értetődő, hogy az embernek csak azért jár valami, mert gazdag, szép vagy éppen fiatal. 
13. NEM VÁR AZONNALI EREDMÉNYEKET
Legyen szó akár edzéstervről, fogyókúráról vagy egy új üzlet beindításáról, az erős ember tudja, hogy hosszú távra kell terveznie, nem várhat azonnali eredményeket. Lépésről lépésre halad, beosztja az energiáját, és az apró sikereket is értékeli. Tudja, hogy nagy változáshoz idő kell.

EGYETÉRTEK: türelem, kitartás (netán állhatatosság, értelmező szótár szerint: Következetesen kitartó (személy), aki ragaszkodik életét irányító gondolataihoz, elképzeléseihez, céljaihoz, elhatározásaihoz és szándékaihoz, kitart mellettük és nem változtatja meg őket egyik napról a másikra.), ezek még a vallások többségében is nagyszerű erények. Hát még ha több, mint hétmilliárd embertársunk vonatkozásában tekintjük ezeket a tulajdonságokat. Nem tartozik ugyan szorosan ide, de ha még az együttérzés is beállhatna a sorba, akkor nekem megvannak a favoritjaim, legalábbis érzések szintjén. Talán nem vitatja senki, hogy a türelem kevésbé népszerű manapság, amikor arra szocializálnak minket, hogy mindent azonnal szerezzünk meg, valósítsunk meg, éljünk át, stb.
Kérdés:
Szerinted valóban ezek a lelkileg erős ember tulajdonságai? Hozzá tudnál tenni valamit, vagy elvennél belőle? 

2014. január 7., kedd

Senki sem tökéletes, na és...?

Megdöbbentően sokan szenvednek attól, hogy nem lehetnek tökéletesek. Nem tökéletes a családjuk, a munkahelyük, a kinézetük, az életük. Van egyáltalán a világon ilyen? Pillanatokból talán igen, emberből semmiképp. Néha jó felsóhajtani, "hát, ez egy tökéletes nap volt!" vagy találkozóra hívnak, és gondolkodás nélkül rávágjuk: "Este hatkor? Tökéletes!" De most hogy megidézem ezeket a helyzeteket, nehéz elképzelni, hogy egy fajsúlyosabb dolog valóban tökéletes legyen. Egyébként már hetek óta gyűjtöm az ötleteket ehhez a bejegyzéshez. Nem, nem arra vártam, hogy tökéletes legyen (talán most mosolyra húzódik a szád), csak hogy valamennyire kerek... Akkor diskuráljunk kicsit erről, ha nem bánod! (Ajánlom a poszt közepén belinkelt videóra kattintani, az mondjuk éppen egy tökéletes napról szól.)
Az egyik csoportomban beszélgettünk nemrég, és arra jutottunk, hogy a tökéletesség rendkívül unalmas. Nincs benne fűszer, nincs benne szín, olyan steril dolog, mégis a legtöbb ember valamiért törekszik az elérésére. Amikor például angolt tanítok, szinte kivétel nélkül mindig azzal szembesülök, milyen nehéz minket, magyarokat idegen nyelven szóra bírni. Mert úgy vagyunk kódolva, hogy megnyilvánulni, tenni valamit csak akkor érdemes, ha már teljesen kész, a hibák kigyomlálva, azaz tökéletes a mondandónk, vagy amit tenni szándékozunk. Ki kell ábrándítanom mindenkit: ilyen soha nem lesz! A tökéletesség egyébként is relatív fogalom, tudja-e valaki, mit is jelent pontosan? (Válaszokat várom a szerkesztőségbe, na jó, kommentben is megteszi:)
Vajon melyik jobb? Élvezni valamit (nyelvtudást, kapcsolatot, munkát, utazást, ételt, helyettesíts be ide bármit, amit szeretnél) a maga tökéletlenségében, és egyszerűen csak örülni annak, hogy megtörténik, hogy a részesei lehetünk? Vagy azon rágódni, hol szúrtuk el, vagy hol fogjuk? Én az elsőt választom. Mindamellett elismerem, hogy a kultúránk, az oktatási rendszerünk, a szokásaink nagyban meghatároznak bennünket, és nem készítenek fel a dolgokban való elmerülésre - kritikusság vagy a hibátlanság igénye nélkül. Mindig ott motoszkál a kisördög, hogy azt a valamit még pallérozni kell, és akkor lesz majd elfogadható. Jó, jó, de mégis mikor?
Mostanában több motivációs könyv akadt a kezembe, és a sikeres vállalkozásfejlesztésről is hallgattam előadást. Mindenhol ugyanazt az üzenetet közvetítették felém: ne morfondírozz sokat, ne azon járjon az eszed, hogy az életed megváltoztatására vonatkozó ötleteidet tökéletesítsd, hanem vágj bele, és majd menet közben javítasz a hibákon! Hosszú évtizedek elmehetnek a csiszolgatással, a legértékesebb és legaktívabb időszak az életből, ha csak a tökéletes neked a megfelelő.
Talán ismered Winnicot, amerikai pszichológus elméletét, amely az anya és gyermeke közti különleges viszonyt írja le. Ő alkotta meg az "elég jó anya" fogalmát, amelynek lényege, hogy az anya a saját tudása szerint megpróbálja a csecsemője igényeit kielégíteni figyelve annak jelzéseit, ám ha szükség van rá, megvonó magatartást is tanúsít néha, hogy a babát ezzel motiválja. Nem az étel vagy egyéb alapvető szükséglet megvonásáról van itt szó, hanem pl. hogy a mama nem ugrik azonnal, ha egy játék arrébb gurul. Engedi, hogy a kisgyerek saját maga másszon el érte, és próbálgassa a szárnyait. Ehhez jól kell ismernie a gyerekét, és tisztában lennie azzal, mely helyzetben tud a gyerek egyedül is megbirkózni egy adott szituációval - túl nagy stressz elszenvedése nélkül. Ez a fogalom - az elég-jó - természetesen nagyon hasznos, mert megszabadítja az anyákat a túlzott bűntudat alól, ha valamit - saját érzésük szerint - nem jól csináltak. Márpedig nagyon sok szülővé vált nő teljesen félreteszi a saját igényeit, és mindent a gyermeknek rendel alá. De ha az anya feszült és frusztrált, még ha pont a tökéletességre törekvés vágya miatt is, akkor még az elég-jó érzése is messzire el fogja kerülni.

 

Egy alkalommal az egyik személyiségfejlesztő társasjátékkal játszottunk egy társasággal. Az egyik középkorú férfi, amikor olyan kérdést kapott, melyben a gyerekeiről kellett mesélnie, számomra meglepő válasszal rukkolt elő. A lényege az volt, hogy nem büszke a gyerekeire, mert szerinte abszolút nincs miért.
Igyekeztem nem kimutatni a megrökönyödésemet, mert ezekben a játékokban soha nem tisztem ítélkezni, de beleképzeltem magam az épp felnőtt korba lépő gyerekek helyébe. A nagyobb gyerek fiatal kora ellenére már sikeresen lediplomázott és kiemelt fizetéssel, kiváló pozícióban dolgozott egy jó nevű cégnél, eltartva saját magát egy tartós párkapcsolatban, és ez mégsem volt elég. Pedig manapság nem evidencia, hogy valaki a húszas évei elején teljesen önfenntartó legyen, és már a családalapításon gondolkodjon. De nem vagyunk egyformák, és úgy tetszik, ennek az apának mindez kevés volt. Nem tudom, mit kellett volna tennie a fiúnak, hogy végül tökéletes legyen.Mert az én értelmezésem szerint ez is pontosan erről szólt.A megfelelésről, arról, hogy legyél tökéletes a számomra, ha már felneveltelek.
Egy másik történet. Régebben történt, hogy egy távoli férfi ismerősöm elkeseredetten arról nyilatkozott, mennyire utál strandra járni, mert az elhízott, és magukra igénytelen nők testének látványa, de olykor még a sorstársaié is teljesen kiborítja. Hogy tudnak bikinit felvenni azok a lányok és asszonyok a negyven fokban, akiknek itt-ott lóg valamije, amit inkább rejtegetni kellene? És a fiúk miért nem gyúrnak, hogy jobban nézzenek ki, ha már nyáron feszíteni akarnak mások előtt? A külsővel való elégedetlenség is valahol a tökéletességre irányuló vágyból származik. Ez a férfi egyébként bőven több volt, mint száz kiló, már rég nem sportolt. Az átlagos kategóriába sorolnám, Adonisznak minden bizonnyal senki nem titulálta volna. És ilyen véleménye volt másokról. Nyilván nem szükséges ragozni, hogy a saját maga iránt érzett elvárásai sarkallták ilyen szigorú kritikára. Csak remélni merem, hogy egyszer képes lesz a nem tökéleteset is szépnek vagy legalább elfogadhatónak látni, és megbékél magával meg a világgal.
Vannak olyan módszerek és elméletek, amelyek szerint az igazán sikeres ember az, aki folyton maximalizmusra törekszik, és a csúcs a tökéletesség maga lenne. Én ezeket az irányzatokat nem szeretem. Pont az a könnyedség és alapvető öröm vész ki a tevékenységeinkből, ha mindezt elhisszük, ami átsegít a nehézségeken, és távolt tart attól, hogy rágörcsöljünk akár a leghétköznapibb dologra is, mert azt akarjuk, hogy hibátlan legyen.
Még egy gondolat: a vakon követett, rajongásig istenített példaképek vagy ideálok kapcsán is lehet valakinek az az érzése, hogy az a személy egyszerűen tökéletes, akit szeret. Ez csapda. Mindenkinek vannak kisebb-nagyobb jellemhibái, tökéletesnek lenni nem egészséges, akár innen is megközelíthetjük ezt.
Azt említettem már, hogy pszichiátriai kórképek egész sora épül arra, ha valaki tökéletesnek érzi magát, és nem rest a környezete tudomására is hozni azt minden adandó alkalommal? Egy ezek közül például a nárcisztikus személyiségzavar, talán ez a legismertebb (mesélek majd róla máskor). S bármilyen abszurdnak is hangzik, ez is az alacsony önértékelésből ered, mint oly sok egyéb lelki gubanc. Mindezek után, vágysz-e a tökéletességre még?

Kérdések:
Neked fontos, hogy valami tökéletes legyen? Ha mégis van olyan esemény, amire azt mondod, hát ez aztán tényleg tökéletes volt, mi lenne az, mihez köthető?