Segítség! Depressziós vagyok?

A  depresszív szindróma legrégebbi leírását Homerósz Iliászában olvashatjuk. A „melancholia” szó Hippokratésztől származik, aki a betegséget a testnedvek zavarára vezette vissza. Úgy gondolta, a melankólia a fekete epe ('melaena chole', lat.) testben való eluralkodásának köszönhető. A depresszió első átfogó leírása azonban Robert Burton anglikán lelkész nevéhez fűződik, és az 1600-as években írott klasszikus művében található, melynek címe A melankólia anatómiája. deprimere = lenyomni kifejezésből származik. 

Manapság egyre több ember szájából hangzik el ez a mondat, ami a mai poszt címét adta. Legtöbbször nem is kérdőjellel a végén, hanem beletörődve, szinte tényként kijelentve: depressziós vagyok. A tinik között is megszokott fordulatnak számít: "jaj, hagyj békén, ma olyan depis vagyok! vagy "Tiszta depi vagyok ez és ez miatt!" Nem túlságosan szeretem ezt a szót, mert erősen meghatároz. Múló rosszkedvre, szomorúságra, veszteség által kiváltott búsulásra inkább ezeket használnám: "rossz kedvem van, szomorú vagy bús vagyok". Jó tudni, ahhoz, hogy "hivatalosan" is depresszióról beszélhessünk és valakit betegnek nyilvánítsanak, nem kell igazán sok: a levertség egyes (olykor önmagában banálisnak tűnő, egyébként azonban elég súlyos) tüneteinek együttese, ha mindössze két hétig is megvan, már elég indok, hogy a depressziósok táborában tudd magad. 

Kiket érint? Míg Ázsia és Afrika legtöbb országában a depresszió olyannyira ismeretlen jelenség, hogy még szó sincs rá, addig egyes európai statisztikák szerint a dolgozó népesség körében munkaképtelenségben töltött idő 10 %-áért felelős a depresszió. Ez óriási szám! És igen, a depresszió a fogyasztói társadalom rákfenéje. Magyarországon a felmérések szerint a lakosság 15 %-a élt már át élete során legalább egy depressziós időszakot, bár szerintem ez eléggé óvatos becslés, jóval többre saccolom ezt az arányt (és én se vagyok kivétel, nem titok, hogy volt már ilyen időszakom). 

Melyek a leggyakoribb tünetei?

·         a hangulat nyomott, külső események, körülmények egyáltalán nem befolyásolják, mindent betöltő üresség és fájdalomérzet kerít hatalmába

·   gondolkodási tünetek: a felfogása meglassult, a külső hatásoknak, ingereknek nincs visszhangja, a memória romlik

·        érzelmi tünetek: érdeklődés a külvilág iránt teljesen megszűnik, az örömérzés képességének csökken (pl. ha már az se töltene el örömmel, ha megnyernéd a lottó ötöst, előléptetnének, vagy a családodban valami jó dolog történik)

·         motivációs tünetek: fásultság, tespedtség

·    vegetatív tünetek, melyek közül a legkiemelkedőbbek az alvászavar (álmatlanság vagy épp ellenkezőleg, túl sok alvás, hogy ne kelljen gondolkodni, csökkent étvágy, csökkent szexuális késztetés

·         viselkedési tünetek: aktivitás és cselekvésre való szinte a nullára zuhan, még olyan hétköznapi dolgok végrehajtása is iszonyú erőfeszítésbe kerül, mint egy zoknit felhúzni, vécére kimenni vagy egy pohár vizet lehajtani, és akkor még nem beszéltünk az olyan összetettebb dolgokról, mint a munkahelyen, vagy egyéb szerepekben való helytállás

Akit ezzel a kórképpel már diagnosztizáltak, annak ettől még nem lesz könnyebb. Mert egyik oldalról jó tudni, hogy a tartós lelki rosszullétnek mi az oka és a megfelelő címkét biggyesztve rá talán kevésbé félelmetes ez a nemkivánatos állapot, másrészt megvan a veszélye annak, hogy a betegség tudata felment minket a cselekvés felelőssége alól, hiszen a kizárólagos gyógyszeres kezelés soha nem elég a gyógyuláshoz. Ami engem illet, azért választottam a mentálhigiéniát, mert ez a terület nem kategorizál túl szigorúan, főként a lelki egészség elősegítésén és megtartásán dolgozik, és elsősorban a bajba jutott ember megsegítése a célja, csak akkor patologizálunk (azaz tekintünk valamit kórosnak, betegesnek), ha az feltétlenül szükséges. 

Mindannyiunknak vannak rosszabb és jobb periódusai, és a szomorúság ugyanúgy része az életünknek, mint az öröm. Hogy egy másik ember mikor jut el arra a szintre, hogy én biztosan depressziósnak nevezhessem, nagyon nehéz megállapítani, és ehhez sok évtized tapasztalata sem biztos, hogy elég. Az emberi lélek leírhatatlan, és vannak ugyan a tudomány által létrehozott sémák, de azok nem húzhatóak rá mindenkire, illetve nagyon kifinomult érzék kell ahhoz, hogy biztonságosan lehessen őket használni. Szóval, nagyon törékeny dolog ez. Rásütni valakire a bélyeget, hogy a te lelked beteg, hihetetlen nagy felelősség. Bizonyos esetekben nyilván elkerülhetetlen, de egy biztos, mostanában eléggé divatos is. 

Fotó: Depression (Myles Smith)

Két véglet van persze: egyrészt van a depresszióban szenvedők azon csoportja, akinek érdekében áll fenntartani ezt a helyzetet és nem áhítja a változást, hiszen ezzel felmentést kaphat a munka, hétköznapi teendők, a család összetartása, a tartalmas élet kialakításának terhe alól. Ebben az esetben igencsak jól jön egy orvosi vélemény, egy cáfolhatatlannak hitt diagnózis. A másik típus, és ebből van érzésem szerint sokkal több a környezetünkben (ha jól körülnézel, a tiédben is akad ilyen biztosan, érdemes figyelni az árulkodó jeleket!), aki érzi, hogy valami nincs rendjén, mert hosszabb idő óta küzd a kedvtelenséggel, fáradtsággal, keserűséggel és az örömtelenséggel. Ez rendkívüli fájdalommal jár mind lelki, mind testi szinten, mégsem jelzi ezt kifelé, mert visszatartja ettől a félelem és a szégyen.

Az angolban a 'depressed' szó valami ilyesmit jelent: 'levert, lehangolt, (le)nyomott, pangó'. Ugye milyen jól jellemzik azt, amit a depresszióról úgy általában gondolunk? A 'depression' szónak még ennél is több jelentése van, ami jól körülírja ezt az állapotot: hanyatlást, süllyedést és leszorítást is jelent. 

Játsszunk egy kicsit a szavakkal! Amikor depressziósnak érzed magad (de ez persze nem pontos így, mert a depresszió nem érzés, inkább egy állapot, mint utaltam rá), fogy az életenergiád, befelé fordulsz, fokozatosan távolodsz mindentől, ami jó és szép, ami örömet ad. Olyan, mint egy örvény vagy a talpad alatt megnyíló föld, amely viszonylag rövid idő alatt is képes magával rántani, beszippantani. És ami miatt veszélyes, az az, hogy sokszor minden átmenet nélkül érkezik, nem kell valami eget rengető kiváltó ok, sok-sok apró dologból is összeállhat, és már itt is van ez a hívatlan vendég. Nagyon sok tényező kiválthatja: vannak örökletes okok, környezeti hatások, stb.

Tovább gondolva a fenti kis metaforát: ha a depresszió valóban egy vendég, akit én nem hívtam és nem is látok szívesen, akkor is valahogy kezelnem kell a kialakult helyzetet. Felfoghatom például úgy, hogy ha már egyszer bekopogtatott hozzám és a cipősarkával az ajtómba kapaszkodva illetlenül "betessékelte" az otthonomba saját magát, akkor hagyok neki némi időt, ha már egyszer úgyis bejött. De nem engedem, hogy végleg beköltözzön hozzám! Egyébként se hívta senki. Miután jól lakott és feltöltődött nálam egy kicsit, megpróbálom kirakni a szűrét, nem drasztikus eszközökkel, mert az sosem vezet jóra, egyszerűen csak tudatom vele, hogy elég volt a társaságából. Ugye az egyértelmű, hogy ha beleesek egy gödörbe, akkor nekem is akarnom kell kijönni belőle, legalább egy kicsikét? Hiába a segítő kezek, ha én nem kapaszkodom beléjük. És addig kell megtegyem, amíg nem késő (azaz nem várom meg, amikor erre már semmi erőm nem marad és tényleg nincs kiút, illetve a segítő kezek gazdái teljesen elfáradnak vagy megunják a céltalan nyújtogatást).

Ezzel az epizóddal csupán azt akartam szemléltetni, hogy a depresszió és a legtöbb hangulati betegség megoldásában az játszik a legnagyobb szerepet, hogy az ember mennyire aktívan tud és akar részt venni a gyógyulásában. Nem mindig működik, főleg a depresszió súlyosabb eseteiben (pl. évek óta húzódó, fel nem tárt, már nagyon komoly egyéb tünettel is együtt járó esetekben), hogy az ember képes legyen akarni. Ilyenkor a szakember és ideális esetben a szűkebb környezet elsőrendű feladata is az, hogy segítsen újra ezt az akarást működésbe hozni. Ennek több útja lehet, például, hogy nagyon apró célokat segítünk kitűzni, és sokszor már az is segít, ha a környezet nem megvetést tanúsít, hanem biztosítja a bajba jutott embert arról, hogy ebben a helyzetben is mellette áll és minden körülmények között szereti. A szeretet és elfogadás nem függhet a másik jóllététől, nem lehet feltételekhez kötött. Másrészt, ha a depresszió csak fegyver valaki részéről, ahogy már fenn is említettem (fura feltételezés, de bizony lehet alapja), a több törődés és figyelem felkeltésének az eszköze, az könnyen vezethet oda, hogy a környezet belefásul és elhiszi, hogy nincs segítség.

Talán kicsit más jellegű posztra számítottatok a cím alapján, magamat is megleptem most, mert eredetileg azt terveztem, hogy majd szépen bemutatom a depressziót minden oldalról, mégsem így lett. Az oka pedig, hogy erről a témáról számos információ áll rendelkezésre, így ezt az írást inkább gondolatébresztőnek szánom.

(Még egy kis mankó: ha bizonytalan vagy benne, és úgy sejted, tartósan rossz kedélyállapotod hátterében akár a depresszió is állhat, itt egy gyorsteszt, első lépésnek megteszi, hogy felismerd, komoly-e a baj: DEPRESSZIÓ TESZT).

Kérdések: 

Voltak kimondottan depressziós időszakok az életedben? Mi váltotta ki? Hogyan birkóztál meg vele? A környezetedben küzd valaki ezzel a problémával, vagy gyanítod, hogy ilyen gondjai lehetnek? Hogyan segítenél? Tehetünk valamit a depresszió ellen?

Baby blues & co. avagy szülés utáni depresszió és társai

A mai téma nem riogatási céllal kerül most be ide, hanem azért, hogy a megelőzést népszerűsítse. Tegnap fejeztem be Elif Safak török írónő szülés utáni (más néven posztnatális vagy post partum) depressziójáról szóló, fura hangulatú regényét. A címe beszédes: Fekete tej. 

Kedvelem az írónőt, jó stílusban ír kifejezetten női témákról. A nyugati társadalmak alapvető problémáit vegyíti némi keleti fűszerrel, a nők mindennapi gondjairól, sorsáról gondolkodik egész eredeti hangon. 

A depresszió kétségkívül egyre inkább elharapózik, a 21. század embere lépten-nyomon ki van téve a veszélynek, hogy rövidebb-hosszabb ideig tiszteletét teszi nála ez a búskomorsággal, közönnyel, ürességgel járó kór. (Némi szójátékkal élve, lassan nem kórkép, hanem korkép lesz. Ami már önmagában is eléggé lehangoló.) Ma tehát erről lesz szó, a depresszió speciális fajtájáról, mely általában a nőket érintheti, de bármily meglepő, újabban nemcsak a nőknél, de a férfiaknál is leírtak hasonló tünetegyüttest.

Az utóbbi időben számos híresség beszámolt szülés utáni negatív élményeiről, megváltozott hangulatáról, körülményeiről, miután karrierjük megszakításával a gyermekvállalás mellett döntöttek. Köztük volt Gwyneth Paltrow, Courtney Cox-Arquette és Angelina Jolie is. Brook Shields, a Kék lagúna egykori sztárja könyv formába öntötte szülés utáni depressziójával kapcsolatos érzéseit, tapasztalatait. Ezt nem olvastam ugyan (meg kell jegyezni, hogy nem kapott túl jó kritikát olvasóitól), de ha valakit érdekel vagy érint a téma, És hullott az eső címen találja meg például könyvtárban. Minden segítség jól jöhet ebben a helyzetben.

A betegség hátterében hormonális, szociális és pszichológiai tényezőket feltételeznek a tudósok. Kutatások bizonyítják, hogy a terhesség alatt a szervezet tízszer több női hormont termel, mint normális körülmények között. Ez a megemelkedett hormonszint a szülést követő 3 napban visszaesik a kiindulási értékre, és ez a változás nagyon komoly megterhelést jelent az anya számára. Éppen ezért - mivel biológiai szempontból a női test hasonlóan működik a világ minden táján - a szülés utáni depresszió bármely kultúra, vallás és ország anyái körében felütheti a fejét. És a szülőanya kora sem igazán mérvadó.

A szakirodalom számos kiváltó okot feltételez. Ezek egyike is elég lehet, hogy a nem kívánt lelkiállapot kialakuljon az anyában a baba születése után, de akár több tényező együttese is okozhatja a megjelenését. 

Nézzük meg ezekből a leggyakrabban előforduló okokat! 

Különösen veszélyeztettek lehetnek azok a nők, akik fiatalon vállalnak gyermeket, kifejezetten rossz, bizonytalan házasságban vagy párkapcsolatban élnek, vagy egyedülállóak. Fokozottabb odafigyelést igényelnek azok a nők is, akik már a terhesség alatt tapasztaltak komolyabb hangulatváltozásra utaló tüneteket. Persze nem mindig derül fény erre, hisz az anya sokszor még magának is nehezen vallja be, hogy nincs vele rendben valami, és a szégyen miatt nem jelzi környezetének, hogy támogatásra lenne szüksége. Nagy erőfeszítést igényel a probléma elrejtése, hiszen az (leendő) anya úgy gondolja, élete legszebb, legteljesebb időszakát kellene megélnie, ehelyett megmagyarázhatatlan, látszólag ok nélküli szomorúságot tapasztal. A rossz anyagi körülmények, a támogató család hiánya vagy a gyermekvállalással szemben érzett ellentmondásos érzelmek is fokozzák a szülés utáni depresszió kialakulási valószínűségét. Nem tesz jót az anya stabilitásának a hirtelen környezetváltozás (pl. költözés, hosszabb utazás). Sokakat az visel meg, hogy terhességük utolsó percéig dolgoznak szinte, és nagyon élesnek tűnik a váltás, ami a pörgő életstílustól hirtelen elválasztja őket, a csecsemő mellett törvényszerűen lelassul a legtöbb nő életritmusa. A depresszió kialakulásában közrejátszhat még egy közeli rokonnak való nézeteltérés. Ilyen például az anyóssal vagy édesanyával összekülönbözés a gyermek gondozását illető kérdésekben. Különösen erősen hat tudatalatti szinten az újdonsült anyára minden, múltban átélt lelki trauma (ezek tárháza sajnos végtelen), illetve felerősödhetnek a szorongás és aggodalom, ha valakinek a személyisége alapvetően hordozta ezeket a jegyeket.

Milyen  szintjei vannak a szülés utáni depressziónak?

1. Baby blues:

A statisztikák szerint a frissen szült nők 50-80%-ánál, általában a szülést követő 3-4. napon jelentkezik a gyermekágyi szomorúság vagy baby blues. Legfőbb jellegzetesség a változékonyság, például az euforikus boldogságérzés hirtelen átváltása sírógörcsbe. A nehezen körülírható tünetekre jellemző még, hogy a kismama gyakran csak utólag képes beszámolni ilyen tapasztalatairól.

A baby blues 7-8 napnál nem tart tovább, a félelem és levertség hullámai normális esetben hamar elcsitulnak. Ez az állapot azonban mindenképpen figyelmet érdemel, amennyiben előfutára lehet a súlyosabb szülés utáni pszichózisnak vagy depressziónak.

2. Szülés utáni depresszió:

A gyermekágyi időszak 4-6. hetén jelentkezik tipikusan, minden nyolcadik-tizedik anyát érint (azaz nem elhanyagolandó számú nőnek kell megküzdenie vele!). Tünetei hasonlóak a klasszikus értelemben vett depresszióéhoz, melyek kiegészülnek például a gyermek ellátása körüli teendők hanyagolásában, vagy a túlzott gondoskodásban. A kialakulás sajnos végbe mehet észrevétlenül, de a baby blues állapota is átfordulhat súlyosabb állapotba. 

3. Szülés utáni pszichózis:

Igen ritka, de minden esetben kórházi kezelést igényel a post partum pszichózis. A kisbaba ellátását gyakran lehetetlenné tevő állapot, általában a bipoláris depresszióhoz hasonló tünetekkel jár. Bár a szülés utáni napokban is elkezdődhet, de általában később, a 3-4. hónapban jelentkezik súlyosabb formában. Ha a környezet azt tapasztalja, hogy az újdonsült anya viselkedése bizarr, hangulata rendkívül szélsőséges, vagy éppen hallucinációk gyötrik, netán bántalmazza a kicsit, késlekedés nélkül szakemberhez kell fordulni. Nem érdemes az időre bízni az olyan furcsaságok "megoldódását" sem, ha például a kismama szélsőségesen túlzásba viszi a gyermek öltöztetését, "technikai" ellátását az érzelmi kontaktus rovására.

A betegséget tévesen "laktációs pszichózisként" is szokták emlegetni. Ez a mára már elavult elnevezés arra utal, mintha az anyatej, mint valamiféle méreg, lenne felelős a tünetekért, és a gyógyuláshoz vezető utat a tej elapasztásában vélték megtalálni. Napjainkban valószínűnek tartják, hogy a hormonális folyamatok állnak a háttérben, hiszen a kórkép előfordulása a különböző kultúrákban, sőt az elmúlt 150 évben közel azonos.

Hogyan ismerhető fel a szülés utáni depresszió?

Le kell szögezni, hogy ennek az állapotnak a felismerésében a környezet ébersége legalább akkora szerepet játszik, mint azé az anyáé, akin megmutatkoznak a betegség jelei. Csak akkor lehet orvosolni a problémát, ha gyors és hatékony segítséget kap, aki rászorul. (Ugyan a már emlegetett írónő, Elif Safak arról számol be könyvében, hogy számos terápiás lehetőség kipróbálása után a maga erejéből sikerült túljutnia ezen a 10 hónapig tartó komor perióduson, nem mindenki olyan szerencsés, hogy saját útját járva mintegy "meggyógyítsa önmagát.")

Az ismertetőjelek tehát a következők:

• állandó rosszkedv, mely nem múlik el annak ellenére sem, hogy az illető megkísérel túllépni rajta
• energiahiány, a "semmihez nincs kedvem" érzése, sírás a legváratlanabb helyzetekben (Safak például némi iróniával leírja, hogy bármin képes volt sírni, pl. a villanydrótra feldobott fél pár, kopott sportcipőt úgy megsajnálta és megsiratta, hogy bement a polgármesterhez, intézkedjen, szedjék le a cipőt, ne árválkodjon ott egyedül szegény. Akkor is, ha ez csak fikció, jól szemlélteti, hogy milyen helyzetek késztethetnek sírásra valakit, aki ebben a tünetegyüttesben szenved).
• ingerlékennyé, túlzottan érzékennyé válik 
• a múlton mereng, nem a jövő felé fordul, nem tervezget, csak hagyja, hogy megtörténjenek a dolgok
• elégedetlen vagy bűntudata van, legfőképp azért, mert így érzi magát és hogy nem lesz jó (tökéletes) anyja születendő gyermekének
• szokatlanul szétszórttá, feledékennyé válik valaki
• a legkisebb dolgot is felfújja, mindenért veszekszik, amin korábban könnyen átsiklott volna
• rendszertelen alvás, ami kimerülhet abban, hogy a várandós nő alig alszik, vagy éppen ellenkezőleg, alig lehet rávenni, hogy ne aludjon állandóan
• megváltozott étkei szokások: túlzott (kényszeres) falánkság vagy étvágytalanság
• a külső teljes elhanyagolása: a személyi higiénia semmibe vétele (pl. nem tisztálkodik, nem mos hajat hetekig, a pizsamát nem szívesen cseréli utcai ruhára)
• abszolút hidegen hagyja a környezete és a külvilág történései, érdektelen, de a csecsemő körüli teendőket is csak ímmel-ámmal látja el (véleményem szerint a manapság oly divatos számítógépes játékokba való menekülés is lehet a depresszió egyik lehetséges levezetés módja)
• aszociális viselkedést tanúsít: bezárkózik, nincs kedve emberek közé menni, még egy kis friss levegőt szívni sem, elzárkózik a rokonok és barátok elől is, nem enged magához közel senkit
• szexuális érdeklődése teljességgel megszűnik, rideggé válik (és ezzel kezdetét veheti a házastársak elhidegülése)
• extrém esetben rettegés is felléphet azzal kapcsolatban, hogy nem lesz képes gondozni a kicsit, vagy egyenesen kárt tesz benne (sajnos az olyan történetek, melyek arról szólnak, hogy az anya valamilyen brutális módon ártott a gyerekének vagy a halálba menekül, pl. vele együtt kiugrik egy magas épületből, nem ritkán vezethetők vissza erre a betegségre)

Mindezek a tünetek előfordulhatnak bárkinél, aki gyermeket hoz a világra, de ha a szülést követő 3 hónapban jelentkeznek és két hétnél tovább fennállnak, akkor szülés utáni depresszióról beszélünk. Ezek közül néhány természetesen minden anyukánál kialakul, de többnyire néhány óra vagy nap alatt nyomtalanul elmúlik. Ha a tünetek annyira  súlyosak, hogy megakadályozzák az anyát a gyermek körüli teendők ellátásában, vagy hetekre elhúzódnak, esetleg öngyilkossági gondolatok is  kísérik, akkor mindenképp érdemes orvoshoz fordulni. A szakember ezekben az esetekben javasolhat gyógyszeres és pszichoterápiát is. A gyógyszerek közül elsősorban olyan hangulatjavítókat ír fel, melyek mellett lehet folytatni a szoptatást, így a kismamának attól nem kell tartania, hogy nem táplálhatja gyermekét természetes módon. Jó szolgálatot tehet a támogató családi környezet vagy egy bizalmas barátnő, akivel meg lehet osztani a kétségeket.

Kérdések:

Ha nő vagy, és van már gyermeked: Átéltél-e hasonlót a szülést követő időszakban? Esetleg volt-e  a környezetedben valaki, akit érintett ez a probléma? 

Mit gondolsz, az apáknak, akikről viszonylag ritkán szól a fáma, melyek a megküzdés lehetőségei? Hogyan segíthet a környezet a gyermekágyi szomorúságban szenvedőknek?